2010. június 01., 10:472010. június 01., 10:47
Még a forgatókönyv is szinte ugyanaz, mint a kicsengetéskor volt: gyülekező, aztán fotózás, ünnepi beszédek a díszteremben, majd osztályfőnöki óra, és bankett kivilágos kivirradtig. Másnap délben megint gyülekező a megadott helyen, ahol folytatódik a muri, de már magunkban, illetve családosan, férjekkel, feleségekkel, esetenként gyerekekkel együtt.
És ez olyan szép! Olyanok vagyunk ilyenkor, mint egy nagy család, viccelődünk, néha még élcelődünk is egymással épp úgy, ahogy régen, amikor még diákok voltunk. A banketten például jóleső érzéssel nyugtáztam, hogy továbbra is az én osztálytársaim a nagymesterei a népi táncnak. Zsuzsa barátnőmmel az asztal mellől figyelve meg is állapítottuk: Vili és Etelka ma is úgy járja a marosszékit, hogy abban hiba nincs. Imi pedig a feleségével együtt beállhatna bármelyik néptánccsoportba, mert nem lógnának ki a sorból még a profi táncosok közül sem. Jocóról megállapítottuk, hogy továbbra is a „parkett ördöge” maradt, és mindegy, hogy az néptánc, tangó vagy keringő, úgy megforgatja a partnerét, hogy az csak győzze tartani vele az iramot.
De nemcsak táncban vagyunk jók, hanem nótázásban is, a bentlakásban töltött évek esti kóruspróbái igazából csak most éreztetik hatásukat. Ugyanis másnap – az osztálybulin – ebéd után úgy rázendítettünk, hogy este, amikor mi, gyergyóiak már jöttünk el, az ottmaradt csíkiak és kászoniak még daloltak. Amire kifejezetten büszke vagyok, hogy többnyire igazi, szép magyar népdalokat, elvétve egy-egy népszerűbb nótát daloltunk, ráadásul ugyanazt a dalt kétszer nem ismételtük, és amikor mi jöttünk el, akkor még nem következett sorra a Hargitai fecskemadár, ami úgy általában – legalábbis az eddigi gyakorlat szerint – a repertoár végén szokott lenni. Közben csak annyira álltunk le, hogy egy-egy korty borral „olajozzuk” a kiszáradt torkunkat, de ezt is rendre tettük úgy, hogy közben a többi énekelt. Már eljövőben voltunk – vártunk valakit az autó mellett, aki még búcsúzkodott – amikor egyikünk megjegyezte: „Tudunk énekelni, s ez jó, de vajon a gyermekeink fognak-e tudni ennyi sok szép dalt?” Hazáig ezen morfondíroztam, aztán hazaérve, mikor a lányom kérdezte, mitől vagyok berekedve, mondtam: „énekeltünk, attól.” Mire a lányom: „de jó, mi is sokat énekelünk a bentlakásban...”
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok