Országos kalapozást hirdettek, mert a 20. század egyik legnagyszerűbb zongoraművészének, Dinu Lipattinak a nevét viselő fővárosi zeneiskolának végképp lerobbant a zongorája. Talán még lehetne próbálkozni a hangolással, de utána több lesz a bosszankodás, mint a műélvezet.
2015. május 17., 20:212015. május 17., 20:21
Egy zongora viszont drága, az iskolának még lehetõsége sincs töprengeni, megengedje-e magának vagy sem egy új hangszer vásárlását, a minisztérium is bejelentette, hogy jelenleg templom egere állapotban van, ezért fordulnak a jóindulatú emberekhez. Lehet közvetlenül adakozni vagy SMS-számon keresztül, a lényeg, hogy Lipatti reménybeli utódai tudjanak elõrelépni. Szomorú. Különösen, hogy mindeközben úgy röpködnek az éterben az ellopott, lenyúlt, egyedül vagy csoportosan zsebre vágott milliós euróösszegek, mint tavasz kezdetén a szaporodni már alig váró madárrajok.
A kámforrá vált milliók bejelentésének hangulatos zenei aláfestését a bilincscsörgés adja, ami önmagában dicséretes volna, ha arról is elkezdenének végre beszélni, hogy mikor, hol, kik veszik át és helyezik el az államkasszába ezeket a mesébe illõ összegeket. De errõl egyetlen szó sem esik. Még a napokban házi õrizetbe zsuppolt díszrab, a volt elnöki kegyencnõ sem említette, hogy valamicskét visszaszolgáltatna, hátha még fel lehet használni arra, amire eredetileg is szánták.
Nem, ilyesmirõl õ sem beszélt, hanem arról nyafogott, hogy ki kellene festeni a börtöncellát, kicserélni a függönyöket, meg egyáltalán, nem lenne szabad soha senkin bosszút állni, mert az csúnya. A ténsasszony szerint az sem szép, hogy volt barátai szinte kivétel nélkül mind õrá húznák a vizes lepedõt, pedig igazán nem panaszkodhattak, hogy nem kaptak eleget a koncból. Kivétel a kegyúr, aki kitart mellette, és akit tárt ajtókkal vár a kényszerlakhelyén.
Ez a hírcsokor a fõ konc, amit a jó nép kedvére csócsálhat, közben pedig elfeledkezhet a mindennapok egyre dagadó bajairól. Köztük a hiányzó zongoráról is. Ami nélkül persze majdnem mindenki vígan ellenne, kivéve azt az egy-két tehetséges gyereket, aki muzsikájával olyan örömet teremtene, mint felfuvalkodott, rongyrázó rabnak a legújabb divatú tapéta a cellafalon.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!