Nem akarom elkiabálni, de mintha valami megmoccant volna a fejekben: sorra találkozom volt tanítványaim közt olyan esetekkel, ami nemhogy üdvözölnivaló, de már-már üdvrivalgásra is méltó.
2015. augusztus 04., 19:392015. augusztus 04., 19:39
Többször felpanaszoltam, hogy az amúgy is rengeteg tanügyi problémát sokszor tetézik még azok a túlhajtott szülői hiúságok, melyek a gyermeket olyan pálya felé kényszerítik, amelyhez a serdülőből lassan ifjú felnőtté cseperedő csemetének egyáltalán nem fűlik a foga. Csak azért, mert rokonok, szomszédok, barátok vagy ellenségek olyan megjegyzéseket ejtenek, miszerint épp az illető szülőknek ne telne arra, hogy ebbe vagy abba a városba, neves vagy még nevesebb iskolába írassák a gyereküket, olyan szakra, ami aztán idegileg akár tönkre is teszi a fiatalt. Sokszor vívtam nagy elvi csatákat a szülőkkel, akik vagy kitartottak tűzön-vízen át (egy-két osztályismétlést sem bánva), vagy belátták, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni. A vége viszont mindig az lett, hogy amikor már tehette, a hajdani középiskolás azért is más pályát választott magának. Ami viszont most megmoccant, az a józan ész felülkerekedéséről tanúskodik, illetve a már-már ideálisnak mondható közös, családban meghányt-vetett pályaválasztásról. Az uniós pályázati rendszer lett volna a katalizátor? Talán. De hogy a családi farmot főfoglalkozásnak választó szülők mellett úgy kell a mezőgépekhez-agráriumhoz mérnöki szinten értő fiúgyermek, az ugyancsak diplomával tanúsítottan kertészkedő vagy a mezőgazdasági pályázatokra szakosodott jogász leány, mint a falat kenyér, az biztos. Mondom, nem egyetlen, elszigetelt esetről van szó, mert az csak az a fecske volna, mely nem csinál nyarat. Nem, egyre több hasonló esetről hallok, és egyre nagyobb örömmel tölt el: igen, végre! Nem az az érdekes, hogy a szomszédék gyereke mit tanul, hanem az enyém hogyan akar beépülni a családi vállalkozás lehetőségeibe. Ha nem is ilyen világosan körvonalazva, de efelé szerettem volna mindig is terelni a volt diákjaimat és mindenekelőtt a szüleiket. Mert az igaz, hogy az élet folytonos, állandó harc, na de ha van lehetőség ésszerűen megszervezni a csatasort, akkor fölösleges fejjel nekimenni a falnak. Ami semmiképpen sem önmagunk megsegítése, illetve ahogy a mai pályázati nyelv mondja: nem ez az elvárt önerő.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!