2011. május 27., 10:012011. május 27., 10:01
A városszéli erdőből Ivan Ivanovics Pataki, a hivatásos ellenálló elnyújtott üvöltéseit lehetett hallani, akiről azt rebesgették, hogy félig-meddig magyar, és aki úgy tudta, hogy mire az ivóvíz a maga rejtett csatornáin kerszetül visszaszivárog a kutak fenekére, ő is feldobja a tappancsait. Oleg Péter úgy tett, mintha nem venné észre, hogy felesége hasa napok alatt óriásira duzzad, akkor sem szólt egy szót sem, amikor Oleg Klára pénteken hármasikreket hozott a világra. Péter elvágta a köldökzsinórokat, puha rongyokkal törölgette meg a furcsa teremtményeket, akiknek apró, szürke szőr borította a testét.
Papot hívtak, aki – víz nem lévén – bort szentelt, és azzal hintette be a kicsiket, ettől aztán a szürke szőrszálak elkezdtek lehullani róluk, lassan-lassan előtűnt a selymes bőr, amely azonban égszínkék volt. Oleg Péter elnézte a felesége három mellén függő három különös csecsemőt, tudta, nem sok köze van a világra jöttükhöz, de máris úgy szerette őket, mintha a sajátjai lennének. A vidék hőseinek, kiemelkedő tudósainak és művészeinek az emberek nem állítottak szobrot, ha valaki itt hőstettet hajtott végre vagy maradandót alkotott, az menten kővé vált, mintha a saját emlékműve akarna lenni.
Ezektől a szobortetemektől azonban a vidék lakói féltek, ezért a városszéli erdőbe szállították őket, az északnyugati irányból érkező, az erdőt átszelő Vorevica partjára egy sűrű, bozótos részre. Itt egy félhektáros területen már jónéhány szobor összegyűlt. Köztük volt Oleg Péter édesapja, Oleg Pál is, aki a robbanómotort találta fel, ezért vált kővé. Ezen a vidéken nem használnak semmit amit nem egy helybéli készített, így itt újra fel kell találni mindent, amit a világ más pontjain már feltaláltak. Miután a pap elment, Oleg Péter – víz nem lévén – egy palack cseresznyepálinkát vett magához és kibattyogott ebbe a különös szobortemetőbe, ahol egy teljes napon át üldögélt kővé merevedett apja előtt. Ivan Ivanovics Pataki, aki úgy tudta, hogy napokon belül kileheli a lekét, csak messziről figyelte a férfit, aki oly mozdulatlan volt, hogy azt lehetett volna gondolni róla, maga is kőből van. Amikor Oleg Péter hazatért, a felesége karjában nyugvó három égszínkék poronty már beszélni is tudott. Testükről ekkorra az utolsó szürke szőrszál is eltűnt, teljesen csupaszok voltak. Oleg Péter az első két gyermeket Áronnak és Tamásnak nevezte el, a harmadikként világra jött kislány pedig a vészjósló Szemiramisz nevet kapta.
Mire a nap leszállt, Oleg Péter szerény háza megtelt a környékbeliek ajándékaival. Az emberek ideges sietséggel tették le a gyermekek elé a húst, a sajtot, ruhaneműket – kinek mi volt kéznél –, mintha áldozatot mutatnának be. Volt aki még néhány korty ivóvizet is elhozott, ezeket az apró üvegcséket azonban Péter levitte a pincébe, mert tudta: Oleg Klára és három égszínkék gyermeke immár csak a Vorevica vizéből ihatnak.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!