2010. június 23., 11:162010. június 23., 11:16
Először is: nem gyűjtök szelektíven. Sőt, kifejezetten tudatosan összevissza. Nagyon egyszerű okból, mégpedig: a piszkos sárga szemeteskocsik a még piszkosabb dolgozókkal annál is tudatosabban egy helyre hajítanák, amit én szépen szétválogattam. Ám az is kaland, amíg szemeteszacskóm egyáltalán eljut a kocsira. Mielőtt leviszem a szemetet, az ablakból kikukucskálok a tárolók környékére, hogy felmérjem a terepet. Minden rendben – állapítom meg, hiszen csak egy-két hajléktalan lézeng a környező parkban, ücsörög a padokon.
Óvatosan kilépek a lépcsőházból, kezemben a nem túl elegáns fekete zacskókkal, ebben a pillanatban elém toppan egy kétes külsejű fiatalember, és készségesen felajánlja: majd ő elviszi a hulladékot a konténerekig. Köszönöm, nem kérek segítséget – és főleg fizetni nem vagyok hajlandó a szolgáltatásért –, de a pulzusszámom azért megnövekszik. Továbbosonok. A padon ücsörgők felállnak, és mint akinek épp arrafelé akadt dolga, fütyörészve elindulnak a szeméttárolók felé. Gyorsítok a lépteimen. Mire beérek az épp becsületből körbekerített tárolóhelyre (amelynek persze kulcsra zárható ajtaja nincs, tehát természetesen teljességgel fölösleges a meglévő hálókerítés is), ketten már a hátam mögött vannak, egy kéz már be is nyúlt a konténerbe, hogy kihalászsza a zacskót, még mielőtt a többi szemét közé kerülne. Hanyatt-homlok menekülök onnan.
A hasonló intermezzók egyébként igen ritkán történnek meg, mivel bevallom, már legalább egy éve páromé a szemétlevitel élvezete, épp az előbb részletezett okokból. Átgondolom ilyenkor, vajon mit találhatnak a szemétben. Krumplihéjat, száraz kenyérmaradékot, csomagolásokat… Az átgondolással annyit érek el mindössze, hogy félelmem szánalommal vegyül. Rettenetes a városi szegénység, a megbélyegzettség. Segíteni rajta – nem tudom, hogyan lehetne. A baj ugyanis az, hogy ha lelkiismeret-furdalással, nagyképűen sajnálkozva is, de mégiscsak félek.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.