JEGYZET – Nagyon régi és nagyon általános szokás, hogy bármi elintézéséről is legyen szó, az első lépés az elhalasztás. Majd!
2017. március 26., 23:162017. március 26., 23:16
Most nincs idő, nincs pénz, nincs itt a főnök, aki engedélyezné, és egyéb kibúvók, de azonnal látni, hogy a fő-fő hiány az a munkakedv, az ingerencia. A „lelkiismeretes” dolgozó viszont, ahogy több évtizedes munkaviszonya alatt alig egyszer-kétszer mondja azt, hogy valami miatt ő maga a hibás, úgy az odázgatáskor sem vallja be, hogy egyszerűen nincs kedve utánanézni a dolgoknak, és esetleg helyben a végére is járni.
Számtalanszor volt már mindkét fenti esethez szerencsém, és bár még mindig nem tudok megbékélni vele, már én sem vagyok a régi: kevésbé gyorsan csapok patáliát, rángatom elő az ördög öreganyját, de ezúttal éppen ez a halk szavú kitartás hozta meg az eredményt. Nem tudom, országos szokás-e, mindenesetre Nagyváradon már legalább tíz éve (ha nem több) a nyugdíjasok ingyenes tömegközlekedési bérletet kapnak. Köszönet érte, szép gesztus. Évente egyszer kell láttamoztatni, ami során kiderül a megtett utazások száma is, vagyis hogy valóban örömmel használja-e az illető a bérletet, vagy csak vitrinbe téve nézegeti naponta. Az enyémet januárban láttamoztattam, két hete viszont hirtelen megjelent az érvénytelenséget jelző vörös X, elmentem hát vele a legközelebbi érvényesítési bódéhoz, ahol megnézték, és csodálkoztak, hogy januártól nem használtam egyáltalán. Mondtam, naponta legalább kétszer is használom, mire kész lett a válasz: akkor demagnetizálódott.
És mi a teendő? Elmenni a város szélén lévő központba, onnan majd elküldik Bukarestbe és vissza, de föltétlenül közöljem, melyik bódéban akarom átvenni. Megkértem a férjem, rendezné mindezt le, megtette, kapott egy papírt, amivel közben utazgathattam, és átadta az üzenetet, hogy szerda déli kettőig vegyem át a megjelölt helyen, mert ha nem, azt jelenti, nincs rá szükségem, és akkor… Nem érdekelt már a fenyegetés, odamentem délelőtt, a bent ülő hölgy azt mondta, még nincs. De kettő után? – kérdeztem, mire felvilágosított: csak délután jön az illetékes. Másnap megyek, ugyanaz a nő, kérem a bérletet, nincs, érkezik a válasz. Állok, nézem. És ha megbüntetnek? Bukarestben így dolgoznak, kezdi, de én újfent kérdem, mit tegyek. Látja, hogy nem tágítok, veszi a telefonját, rövid beszélgetés után pedig az asztala másik oldalán lévő zacskóból kiveszi, átadja a bérletet, mondván, januárig rendben. Talán addig valóban semmi gond nem lesz kedves bérletemmel!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Furcsa kétarcúságról tett tanúbizonyságot Nicușor Dan: először a normalitás ritka megnyilvánulásaként beismerte, hogy Románia még mindig korrupt – hogy aztán ugyanaznap a hagymázas nemzeti mitológia jegyében egy potenciális háborús bűnöst tüntessen ki.
Drámai ellentmondást kell feldolgozniuk az ukránoknak: miközben úgy tűnik, minden eddiginél közelebb kerülhet a fegyverszünet, azzal is meg kell barátkozniuk, hogy annak áraként biztosan le kell mondaniuk a korábbi területeik egy részéről.
Ha tényleg megvalósul Ilie Bolojan felvetése, nem lesz túlzás kijelenteni, hogy a költségvetési hiányt lefaragni próbáló román állam amolyan fordított Robin Hoodként viselkedik: elvenné az egyszerű polgárok pénzét, hogy aztán jól megtartsa saját magának.
Focidrukkernek lenni nem feltétlenül és nem csupán a játék szeretetét, a gólért való rajongást jelenti.
Régi, évek óta nagy kedvvel rágcsált gumicsont került elő ismét a költségvetési hiány lefaragásához szükséges kiadáscsökkentési javaslatok között az elmúlt hetekben: a parlament létszámának csökkentése.
Románia lakossága és politikai elitje nem szabálykövető társadalmat alkot: az emberek többsége keresi a kiskapukat. Az adócsalás felismerésében és a helyzet orvoslásában rejlik, miként lehet az ország gazdaságát megmenteni az összeomlástól.
Nicușor Dan kedden ismét egyeztet a négypárti kormánykoalíció vezetőivel a bírák és ügyészek speciális nyugdíjának ügyében, kétséges azonban, hogy sikerül-e kialakítani az államfő által meglebegtetett politikai kompromisszumot a pártok között.
Az amerikai csapatkivonásra adott egyes román reakciók alapján szinte már arra lehetett következtetni, hogy az Egyesült Államok az utolsó közlegényt is repülőre ültette, majd szívélyesen felkérte az oroszokat, hogy vegyék át a helyét.
Székelyföld önrendelkezése napjának „megünneplése”, majd egy bukaresti parlamenti felszólalásra érkezett szokásos hőzöngés apropóján rövid időre a figyelem középpontjába került a területi autonómia kérdése.
Nincs miért szépíteni: az alkotmánybíróság ítéletével, amellyel megsemmisítette a bírák és ügyészek különleges nyugdíjait módosító törvényt, tovább erodálta a román jogállamisági intézményekbe vetett, még meglévő bizalmat.
Látogatottsági adatok