Hirdetés

Odakozmált egyenlősdi

A kutya ugat, a macska nyávog, az apa olvas, az anya főz: nemzedékek egész sora értette meg ezeknek a kijelentéseknek az alapján, hogy mi is az alany és az állítmány. Kutyát, macskát, apát és anyát ugyanis mindenik nebuló látott második elemista koráig, és jól nevelt gyermek lévén, aligha tiltakozott, mondván, hogy az ő édesapja mesterszakács, édesanyja pedig olvasószerkesztő.

Molnár Judit

2012. március 19., 09:132012. március 19., 09:13

Ráhagyta a tanító nénire a kijelentéseket, s hogy imigyen rögzítsék agyában a társadalom kötelező rendjét. Rögzült is annak rendje és módja szerint, mígnem a túlbuzgó emberjogi harcosok akciói nyomán nem kezdett felborulni az egész. Az egyenlőség az ember talán legcsodálatosabb vívmánya – a szabadság mellett. Nem véletlen, hogy a Bastille-nak rohanó tömeg 1789-ben e kettőt tűzte zászlajára, megtoldva a harmadikkal, a testvériséggel. Gyönyörű jelszavak, csak túl hamar kiderült, hogy az egyenlők között van egy sor egyenlőbb, a szabadság pedig nem ritkán abban nyilvánult meg, hogy egy valakinek szabad volt mások fejét levágatni, amazoknak pedig szabad volt szó nélkül a nyaktiló alá hajtaniuk a fejüket.

De ahogy telt az idő, kezdett szépen kikristályosodni az emberi szabadságok gyűjteménye, egészen addig, amíg holmi szerencsétlen eszementnek nem jutott eszébe néhány, a nevetségesség fogalmát is kimerítő blődség. Amilyen például az egyhavi kötelező apai szülési szabadság. Ezek a csökkentett felfogóképességű törvényhozók semmi áron nem hajlandók elfogadni, hogy a szabad választás és a kötelezés nem ugyanaz. Jó pár éve hallottam először valamelyik skandináv állam vonatkozásában, hogy ha olyan a szülők munkaköre, illetve úgy látják jónak, akkor ne az anya maradjon otthon a gyermek első éveiben, hanem az apa.

De akik kötelezik „a teremtés koronáját” a grízpapa kavargatására, azok elsősorban azzal tévedtek, hogy a sorrendet nem ismerték fel. Mert ha így látják, akkor első lépésként azt kellene kötelezővé tenniük, hogy minden családban a második gyereket kizárólag az apa szülheti a világra, s majd csak azután jöhet a grízkevergetés. Persze csak miután azt is megtanulta, mit tegyen, hogy ne kozmáljon oda a pép, ne fusson ki a tej, a szoptatásról, pelenkázásról már nem is beszélve. Mert ha ezeket nem tudja, akkor hiába oktatta ki a feleségét a kőfejtés, vagonrakodás és hasonló finom kis női munkák rejtelmeiről, az asszony ugyanúgy nem fog elboldogulni a férj munkahelyén, ahogy a frissen szült apuka tejbepapija is odakozmál, ha nagyon belefeledkezik majd csecsemője kis sapkájának horgolgatásába.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés