2012. március 19., 09:132012. március 19., 09:13
Ráhagyta a tanító nénire a kijelentéseket, s hogy imigyen rögzítsék agyában a társadalom kötelező rendjét. Rögzült is annak rendje és módja szerint, mígnem a túlbuzgó emberjogi harcosok akciói nyomán nem kezdett felborulni az egész. Az egyenlőség az ember talán legcsodálatosabb vívmánya – a szabadság mellett. Nem véletlen, hogy a Bastille-nak rohanó tömeg 1789-ben e kettőt tűzte zászlajára, megtoldva a harmadikkal, a testvériséggel. Gyönyörű jelszavak, csak túl hamar kiderült, hogy az egyenlők között van egy sor egyenlőbb, a szabadság pedig nem ritkán abban nyilvánult meg, hogy egy valakinek szabad volt mások fejét levágatni, amazoknak pedig szabad volt szó nélkül a nyaktiló alá hajtaniuk a fejüket.
De ahogy telt az idő, kezdett szépen kikristályosodni az emberi szabadságok gyűjteménye, egészen addig, amíg holmi szerencsétlen eszementnek nem jutott eszébe néhány, a nevetségesség fogalmát is kimerítő blődség. Amilyen például az egyhavi kötelező apai szülési szabadság. Ezek a csökkentett felfogóképességű törvényhozók semmi áron nem hajlandók elfogadni, hogy a szabad választás és a kötelezés nem ugyanaz. Jó pár éve hallottam először valamelyik skandináv állam vonatkozásában, hogy ha olyan a szülők munkaköre, illetve úgy látják jónak, akkor ne az anya maradjon otthon a gyermek első éveiben, hanem az apa.
De akik kötelezik „a teremtés koronáját” a grízpapa kavargatására, azok elsősorban azzal tévedtek, hogy a sorrendet nem ismerték fel. Mert ha így látják, akkor első lépésként azt kellene kötelezővé tenniük, hogy minden családban a második gyereket kizárólag az apa szülheti a világra, s majd csak azután jöhet a grízkevergetés. Persze csak miután azt is megtanulta, mit tegyen, hogy ne kozmáljon oda a pép, ne fusson ki a tej, a szoptatásról, pelenkázásról már nem is beszélve. Mert ha ezeket nem tudja, akkor hiába oktatta ki a feleségét a kőfejtés, vagonrakodás és hasonló finom kis női munkák rejtelmeiről, az asszony ugyanúgy nem fog elboldogulni a férj munkahelyén, ahogy a frissen szült apuka tejbepapija is odakozmál, ha nagyon belefeledkezik majd csecsemője kis sapkájának horgolgatásába.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok