Hirdetés

Oda a bizalom

VEZÉRCIKK – Minden jel arra utal, hogy véget értek a „mézes évek” Románia nemzetközi hitelezői és a kormány között, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) által egykor éltanulónak tartott országot most már az utolsó padban bujkáló, komisz kölyöknek tekintik a 2015-ös állami költségvetés sarokszámainak véglegesítéséért Bukarestben tartózkodó szakértők.

Bálint Eszter

2014. december 07., 21:012014. december 07., 21:01

Nyilvánosan ugyan nem szólaltak meg, s az is előfordulhat, hogy anélkül hagyják majd el az országot, hogy összehívnának egy sajtótájékoztatót, abban viszont biztosak lehetünk, a zárt ajtók mögött alapos fejmosást kaptak Pontáék a kampány során tett felelőtlen ígérgetéseik miatt.

Az IMF küldötteinek – mint ismeretes – már az is a torkán akadt, hogy a kormány októbertől csökkentette a tb-járulékot, emiatt szándéknyilatkozat nélkül hagyták el legutóbb az országot, mondván, viszszajönnek, amikor nem lesz már voksvadászat. A kormány azonban nem érte be ennyivel, további adakozásaival legalább 15 milliárd lejes lyukat ütött a jövő évi költségvetésen, megígérve egyúttal, hogy ennek pótlására nem lesznek adóemelések.

Ezért is merült fel a kiszivárgott információk szerint az az ötlet, hogy a jövő év első felében még érvényes készenlétihitel-megállapodásban 2015-re rögzített 1,4 százalékos költségvetési hiánycél 0,6-0,7 százalékpontos emelését kezdeményezzék az ország hitelezőivel folytatott tárgyalások során. Nagyon fájhatott, amikor ahelyett, hogy az emelés mértékéről alkudoztak volna, az IMF és az Európai Bizottság képviselői leszögezték, 1 százalék alá kell szorítani a deficitet.

Az elvárás mögött egyértelműen az áll, hogy a hitelezők nem bíznak már a kormányban, és az sem zárható ki teljes mértékben, hogy gesztusukkal Pontáék bukására játszanak.

Azt, hogy bedől-e a hitelszerződés, nehéz megjósolni. Annyi azonban bizonyos, hogy a Ponta-kabinet eljátszotta a maga és az ország becsületét, így IMF-megállapodással vagy anélkül, nehéz időszak elé nézünk. Mert ha Pontáék maradnak, ha a Klaus Johannis által vizionált jobbközép kormány jön, a hiányt valahonnan pótolni kell.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés