2012. június 26., 10:042012. június 26., 10:04
Szórakoztam úgyis eleget hasonló blődségeken, amikor például ugyanezt feleltem annak is, aki tudakozódott, hogy van-e egy karórám, illetve a különböző hivatalos és félhivatalos helyeken, ha egy nevet kértek tőlem, én pedig rávágtam: Kis János. És így tettem az egy címmel, egy telefonszámmal és egyéb pongyolaságokkal is.
Nem emlékszem pontosan, mikor terjedt el ez a nyelvi járvány, de hamar kiderült, hogy utcán, járművön, osztályban, sőt színházi előcsarnokban is elkapható, nem köthető életkorhoz vagy anyanyelvhez, csupán fejlett utánzási készséget igényel, és a beszéddel kapcsolatos igénytelenséget feltételez.
A magam részéről, ha a kapásból bemondott egy névre hitetlenkedő magatartást tapasztalok, akkor épp a pillanatnyi hangulatom függvényében áradóbban vagy szűkszavúbban oktatom ki az illetőt a félrehallhatatlan és érthetetlen fogalmazás fölöttébb szükséges voltáról, holott jól tudom, hogy fölösleges fáradoznom, legföljebb annyit érek el, hogy kissé hibbantnak tekintenek.
De lelkük rajta, nem tudok a bőrömből kibújni: olyan szenvedélyesen irtom a nyelvi gyomokat, mint a kertész, aki bárhol képes törögetni a száraz leveleket. Ebben az egész kéretlen nyelvművelésben mindössze az a hiba, hogy nem ellenőrzöm az eredményt, vagyis nem megyek vissza oda, ahol kételkedtek abban, hogy én volnék Kis János, s a várost sem járom keresztül-kasul, hátha akad valaki, aki a pontos idő és nem az órakészletem felől tudakozódik, vagy egy olyan kéregető toppan elém, aki kenyérre, sörre, cigarettára kér összeget, és nem a vagyoni állapotom érdekli.
Magyarán: nem is vagyok én olyan vérbeli nyelvi kertész, mint amilyennek tartom magam, és elvárom, hogy mások is tartsanak. Csak háborogok mindenen, de... Nincs semmiféle de! A kéregetőnek egyébként is pénz kell, nem nyelvlecke, a különböző rendű és rangú hivatalnoknak pedig az én okoskodásom nélkül is tele a hócipője az ügyfelekkel. A különbség köztünk csak annyi, hogy ők ezért a bajlódásért kapják havi fizetésüket, én viszont ingyen és bérmentve, merő jószívűségből próbálom rávezetni őket, hogy ha az ügyfél neve, címe, telefonszáma érdekli a hivatalt, akkor afelől tessék érdeklődni, ne pedig csak úgy – bele a nagyvilágba.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.