2013. január 17., 09:412013. január 17., 09:41
Ami miatt viszont én, illetve gyakorlatias, pragmatikus természetem a hibás: nem tudok elandalodni, ha látok egy gyerek- vagy fiatalkoromból származó, macskakövek közt bóklászó villamost, mert rögtön eszembe jut, milyen zajt csapott a döcögő jármű, milyen kényelmetlenek voltak a faülőkék, és milyen nehéz volt villamosozás után a kopott székekről a combunk hátsó részébe besettenkedett szálkát kiszedni.
Egyáltalán nem vagyok tömbházpárti, de mivel valahogyan úgy adódott, hogy eddigi életemben soha sehol nem laktam az első emeletnél lejjebb, nem szökik könny a szemembe azoknak a kültelki házacskáknak a láttán sem, ahová nyugodtan be tudtam (volna) én is lépni a járdáról az ablakon át, pedig nem erősségem semmiféle mászósport. És ezek után, ha vissza nem is vonom a mondottakat, de komoly érvekkel megkezdem a vitát – önmagammal.
Mert azért nekem is nagyon-nagyon hiányzik valami azokból a régi vagy régebbi időkből: az előrenézés. Bocsánat az ismétlésért, de megint csak magyarázkodnom kell, illetve saját vállaimra pakolnom a teljes felelősséget: igen, én vagyok a hibás, hogy konokul ragaszkodom a természet rendjéhez, miszerint úgy teremtődtünk, hogy képes felünk előre néz, és nem hátra. Így a menetirány sem lehet kétséges – legalábbis biológiailag nem.
De ha ez netán nem volna eléggé meggyőző, bátorkodom egy szakmámba vágó példával is érvelni, mégpedig annak az Ady Endrének a példájával, akit Váradon olyan nagy buzgalommal emlegetnek úton-útfélen. Épp csak a nagy zajból valahogy életművének leglényege, a jövő felé szálló, töretlen akarat tűnt el szőrén-szálán. És lett belőle egy hátraarcos rinyálás, hogy bezzeg a „mi” Adynk idejében… Nem szándékszom senkit megakadályozni a nosztalgiázásban, szíve joga ez bárkinek, de szabadjon megemlítenem, hogy amikor esetleg énrám is rám jön a „jó volt, amikor rossz volt” hangulata, akkor Adyt idézem meg: milyen óriási, személyes tragédiát jelentett neki, hogy az első világháborúban ő, a Holnap Hőse a másnapban olyasmit látott, amitől kénytelen volt leírni azt a – számára – paradoxont: „vél őrizni egy szebb Tegnapot”. S ha ezek után még tudom, akkor noszogatom magamat egy kis nosztalgiára.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok