Hirdetés

Nemzetpolitika a gyarapodás jegyében

Az Orbán-kormány megalakulása óta vallja és következetesen érvényesíti azt az egységes politikai akaratot, amit úgy hívunk: a magyar nemzeti közösségek határokon átívelő újraegyesítése. A világ magyarságának lelki közössége csak úgy állítható helyre, ha legfontosabb lépésnek a külhoni magyarság és az anyaországi magyarok közötti bizalom helyreállítását jelöljük meg.

2012. október 08., 08:562012. október 08., 08:56

Nemzetpolitikai elveinket, céljainkat, illetve az ezekre épülő programokat és intézkedéseket ennek a kiemelt feladatnak a szolgálatába állítottuk. Ha egységes nemzetről beszélünk, fontos tisztáznunk, hogy mi köti össze ennek a közösségnek a tagjait, őseinket és a még meg nem születetteket a világ bármely pontján. Minket az egymás iránt érzett szeretet és a közös akarat kell hogy összekössön, amely a világ valamennyi magyarját szolgálja.

Ez a közös akarat kizárólag az egymás iránt érzett felelősségre, odafigyelésre épülhet. A határokon átnyúló magyar–magyar kapcsolatok terén ezért a közös jövőbe tekintés és a kölcsönös felelősség az iránymutató: az új alaptörvény deklarálja a magyar nemzet összetartozását és Magyarország felelősségét a külhoni magyarság iránt. Az eddigi megfogalmazáshoz képest sokkal erősebben fejezi ki a külhoni magyarság iránti felelősségünket és a magyar nemzeti közösségek elválaszthatatlan egységét.

Ez az elválaszthatatlan egység a közjogi egység helyreállítása iránti felelősségünket is kijelölte. A bizalom helyreállításának legjelentősebb lépéseként a magyar Országgyűlés 2010. május 26-án elfogadta a magyar állampolgárságról szóló törvény módosítását, bevezetve az egyszerűsített honosítási eljárást, lehetővé téve, hogy a külhoni magyarok lakóhelyük elhagyása nélkül felvehessék a magyar állampolgárságot. Mára a leadott honosítási kérelmek száma eléri a 320 ezret, míg az eskütételek száma meghaladta a 270 ezret.

A gördülékeny ügyintézés és az egyszerűsített honosítás sikere az igazságügyi, a belügyi, a külügyi és a nemzetpolitikai területek kiváló együttműködésének köszönhető. Nemzetpolitikai szempontból az egyszerűsített honosítás folyamata történelmi jelentőségű eredmény, egy olyan történelmi súlyú sikertörténet, amely hozzájárul a magyar nemzeti összetartozás és a magyar identitás megerősítéséhez. Bizonyosságul szolgál a magyarságra a múltban és jelenben egyaránt jellemző sajátosságra, hogy bármekkora is legyen a velünk szembeni nyomás, az ellenható erő, az nem tudja letörni a magyar identitás kifejezése iránti vágyat.

A nemzetpolitika eddigi eredményeit számba véve egy világos, tégláról téglára építkező folyamatot láthatunk. 2010 a gyökeres fordulat, az irányváltás, az új alapelvek lefektetésének éve volt. Ezt követően 2011 az építkezés évének bizonyult, a konkrét programok elindításáról szólt. Az év november hónapja jelentős változásokat eredményezett. 2011. november 17-én megalakult és megtartotta első ülését a Magyar Diaszpóra Tanács.

A testület a világon szétszórtságban élő magyarok szervezeteinek közös fóruma, amely megteremti a diaszpóra magyarságának önálló képviseletét. A magyar kormány kiemelt szándéka ugyanis a diaszpórával erősebb, szorosabb viszony kialakítása. A magyar diaszpóra szervezeteinek képviselői a világ legkülönbözőbb pontjairól érkeztek Budapestre, hogy megosszák velünk és egymással tapasztalataikat, problémáikat, javaslataikat. A tanács elnökségi tagjai folyamatos, operatív kapcsolatban állnak a magyar kormányzattal, illetve képviselik a diaszpóra magyarságát a Magyar Állandó Értekezleten (Máért), amely így mára nemcsak a Kárpát-medencei szervezeteknek, hanem valóban a világ valamennyi magyar szervezetének egyeztető fórumaként szolgál.

A Máért 2011. november 23–24-én megtartott X. ülése komoly sikerrel zárult. Megmutatkozott a magyar szervezetek közös akarata, egységes célja: a tanácskozás legnagyobb eredménye a Magyar nemzetpolitika – A nemzetpolitikai stratégia kerete című stratégiai dokumentum elfogadása volt, amely a kérdéskör egészét áttekintve szolgál iránymutatásul minden, a külhoni magyar társadalmak számára fontos problémában. Ebben kiemeltük, hogy átfogó célunk a külhoni magyar nemzeti közösségek gyarapodása, amelyet négy alapvető szempontból közelítünk meg: számbeli, szellemi, gazdasági és jogi gyarapodás. Kiemelkedő fontosságú a számbeli gyarapodás, azaz hogy a magyar közösségek létszáma nőjön, a magyarság ne asszimilálódjon.

A szellemileg gyarapodó közösség erős magyarságtudattal, versenyképes tudással bír, és kulturális értékeit őrzi, fejleszti. A gazdasági gyarapodás összehangolt fejlesztéssel, a határon átnyúló kapcsolatok és a rendelkezésre álló lehetőségek, források jobb kihasználásával valósulhat meg. A jogi értelemben vett gyarapodás pedig azt a célt foglalja magában, hogy az adott magyar közösség jogait magabiztosan használja, védi, és bővíteni kívánja. Az átfogó cél érdekében a dokumentum lépéseket fogalmaz meg a magyar közigazgatás, a magyarországi társadalom, a külpolitika, a támogatáspolitika, az oktatás, a gazdaságfejlesztés és számos egyéb területen.

Az idei év a cselekvés és a stratégiai dokumentum gyakorlati megvalósításának éve lett. 2012-ben három kiemelt programra fókuszáltunk. Az egyik a Határtalanul! osztálykirándulási program. Célja, hogy valamennyi, közoktatásban tanuló magyar fiatal tanulmányai során legalább egyszer a magyar állam támogatásával eljusson a szomszédos országok magyarlakta területeire. Reméljük, a személyes tapasztalatok, ismeretek és kapcsolatok révén átélt valósággá válik a program résztvevőiben az összetartozás érzése.

Azért is fontos ezt a munkát az iskoláskorban elkezdeni, mert ebben a korban a legfogékonyabbak a fiatalok a közösség érzésére, és a gyerekek élményei által szüleikhez, nagyszüleikhez, azaz egy szélesebb réteghez is eljutnak ezek a pozitív tapasztalatok. Ahogyan a stratégiai dokumentumban is megállapítottuk, az oktatás különböző szintjeinek megerősítése kulcstényező a magyar identitás továbbörökítésében. Az idén egy eddig elhanyagolt területet, az óvodákat választottuk legfontosabb témánkká: az óvodaválasztás és az óvodai-iskolai beiratkozások kérdése került fókuszba a nemzetpolitikában.

2012 kiemelkedő projektje lett a Külhoni magyar óvodák éve program. Az volt a célunk, hogy felhívjuk a külhoni magyarság figyelmét az anyanyelvi óvodai nevelés fontosságára. Terveink szerint az elkövetkező években az oktatási intézményrendszer további színtereit célozzuk meg. A harmadik fontos idei program a külhoni magyarok jogsegélyének biztosítása. Rendkívül fontos, hogy a magyarságuk miatt jogsérelmet szenvedett emberek azt érezzék, nincsenek magukra hagyva. Mögöttük áll a magyar kormány, és kész a szükséges segítséget megadni nekik.

A Kisebbségi Jogvédő Alapítvány és Intézet 2012 júniusában állt fel. Örülünk, hogy ebben a feladatban partnerre találtunk az egyetemi és tudományos szférában. Ezt a munkát ugyanis csak velük és a külhoni magyar jogsegélyt nyújtó szervezetekkel együtt tudjuk sikerrel végezni. A jogsértések feltárása és dokumentálása, a jogsérelmekkel kapcsolatos eljárások támogatása mellett a Kisebbségi Jogvédő Intézet nyári egyetemet is szervezett azzal a céllal, hogy elősegítsük a fiatal jogászok képzését, valamint egy hálózat kiépítését közöttük.

Jelenleg előttünk áll a Magyar Diaszpóra Tanács második, illetve a Máért tizenegyedik ülése. Az október 8-án és 9-én rendezendő tanácskozások tovább erősítik a Kárpát-medence, a diaszpóra magyar közösségei és Magyarország együttműködését, hogy közösen hozhassuk meg az újabb meghatározó döntéseket a nemzetpolitikai stratégiában kijelölt irányok mentén.

Pontosan tudjuk, hogy egy nemzet fennmaradása, gyarapodása folyamatos erőfeszítéseket igényel. Egy nemzeti közösség a rá jellemző sajátosságok összessége: emberek közös múlttal, hagyománnyal és kultúrával. Feladatunk van, amelyet csak összefogással, az egymásra való odafigyeléssel vihetünk sikerre. Ez az alapja gyarapodásunknak, amely a kiszámítható, versenyképes és büszkeségre okot adó közös magyar jövő záloga.

Répás Zsuzsanna
A szerző a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés