Hirdetés

Nemzeti motívum

Ha minden jól megy, a magyar nemzet diadalmasan térhet vissza a Forma– 1-be. Képviselőnk ott lesz egy villámgyors versenyautó vezetőfülkéjében, és nem kizárt, hogy először halad majd át a célvonalon. Igaz, az eseménynek kis szépséghibája van: nem pilótáról van szó, hanem a kalocsai hímzésről, amely a McLaren–Mercedes versenyzőinek overalljára kerülhet föl az idényzáró Brazil Nagydíjon.

Balogh Levente

2011. október 28., 12:122011. október 28., 12:12

Az istálló az idei versenyidény során ugyanis azzal kedveskedett a futamoknak otthont adó országoknak, hogy jellegzetes mintáikat rávarrták a pilóták overalljára a futam előtti időmérő edzésen, és most úgy döntöttek, hogy szavazást írnak ki arról, melyik minta szerepeljen majd a záró nagydíjon Jenson Button és Lewis Hamilton ruházatán. Mármost a szavazás során kisebb botrány alakult ki, mivel az élen a kalocsai minta állt, százezer vokssal megelőzve a második helyezett török motívumot.

A szervezők csalásra gyanakodtak, ezért lefújták az internetes voksolást, de az újabb szavazáson is hasonló az arány: Kalocsa mindent visz. Ami azt bizonyítja, hogy nem csalás történt, hanem tényleg rengetegen hiszik, hogy többek leszünk attól, ha Jenson Button úgy köröz végig a Brazil Nagydíjon, hogy az overallján színes virágmotívumok díszelegnek. Az igazság az, hogy eléggé olcsón adjuk a voksainkat: a McLaren akkor lenne igazán bátor, ha Hamilton és Button nem csupán egy stilizált mintát viselne a hátán, hanem igazi, magyaros ruházatot öltene: cifra szűrt, bő gatyát és csikóskalapot, természetesen rámás csizmával súlyosbítva. Akkor hirdethetné csak igazán a magyar virtust, ha úgy száguldana végig az interlagosi pályán, mint egy motorizált Rózsa Sándor. Sőt a repertoárt bővíteni is lehetne, például azzal, hogy pezsgő helyett tokaji aszút spriccel a verseny után a lelkes rajongók fejére, az interjúszobában pedig nem egy kancsó üdítőt helyeznek ki elé, hanem egy butykosnyi fütyülős barackot, esetleg egy üveg Erős Pistát. De hát a jelek szerint nekünk, magyaroknak ennél jóval kevesebb is elég a boldogsághoz, minden más nációt rommá szavazunk a kalocsai minta versenykarrierje érdekében, akárcsak azokon a voksolásokon, amelyeken arra kell szavazni, hogy melyik az év fája. Aztán elégedetten leülünk a televíziók elé, és miközben a kalocsai mintás futamot nézzük, intenzíven lesajnáljuk azon nációkat, amelyek nem tudják, mi az igazi hazafiság, még arra sem képesek, hogy nemzeti jellegzetességeik nyilvános megjelenítése érdekében tízezrével szavazzanak, és beérik azzal, hogy népi motívumaik helyett néhány vacak pilóta képviselje őket a Forma–1-ben.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés