2010. december 22., 10:392010. december 22., 10:39
Ráadásul a karácsony és az újesztendő köszöntése még a középkor első szakaszában is egybeesett, a kölcsönös ajándékozás pedig azóta is tovább él, hogy a negyedik században végleg eldőlt: a karácsony tulajdonképpen Jézus Krisztus, vagyis a Megváltó születésének ünnepe. Ez volna a lényege tehát – ha az ajándékozás mértékkel kíséri.
Az Istent tagadó, illetve merkantilista legújabbkori társadalmakban a kereszténység eme legfelemelőbb ünnepének azonban más értelmet is igyekeztek adni. Hol télifa-ünnepélyként, hol a szeretet ünnepeként rögzült a köztudatban, s amilyen kapzsi az ember, azonmód ki is találta, hogy sok pénzt lehet csinálni belőle.
Ha megkérdeznének, elmondanám: attól félek, hogy a karácsonyt egyre inkább pénzben méri a világ, e szent ünnep pedig fogyasztási lázzá silányul. Attól, hogy a szeretetünk mércéje már nem a parolára nyújtott kéz, már nem az ölelésre tárt kar és lélek, már nem a keresztény mivoltunkban való hit – mert a nagy hajszában ezekről megfeledkezünk –, hanem enyhe túlzással a láncostól megvásárolt toronyóra vagy a gyermeknek megvásárolt sokadik felesleges kacat.
És attól félek, hogy a karácsony mércéje a roskadásig terített asztal s a napokon át vedelt és zabált minden, mi szem-szájnak ingere. Valamint attól, hogy nem vesszük észre: minő harácsolás zajlik a zsebünkre, miközben a méregdrága, luxus közeli cikkek és az olcsó bóvlik hamis ragyogásától nem látjuk az ünnep lényegét. Amiből – a januárra kiürült pénztárcánkon kívül – mi marad?
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok