Hirdetés

Nagymagyar szőnyeg

Már megint a magyar irredentizmusról szóló vádaktól hangos Európa. Ezúttal egy szőnyegen megjelenített, a történelmi Magyarországot ábrázoló térkép verte ki a biztosítékot a Kárpát-medencében és annak szűkebb vonzáskörzetében tenyésző, kisebbségi komplexusban szenvedő szélsőségeseknél.

Balogh Levente

2011. január 21., 10:472011. január 21., 10:47

Arról a szőnyegről van szó, amelyet a magyar európai uniós elnökség alkalmából helyeztek el a magyar illetékesek Brüsszelben, az Európai Unió Tanácsának épületében. A nagyméretű alkotáson számos kulturális és történelmi témájú ábrázolás látható, Szent István, Szent László és Hunyadi Mátyás arcmásától Széchenyi és Liszt képén át a Lánchídig rengeteg olyan személyiség, alkotás vagy találmány látható rajta, ami nemzetünk történelméhez kapcsolódik.

A probléma – még – nem ezek miatt merült fel, hanem egy térkép miatt, amely az 1848-as forradalom kapcsán került a szőnyegre, és amely az akkori Habsburg Birodalmat ábrázolja, benne Magyarországgal. Ettől egy szlovák és egy román EP-képviselő nyomban nemzetiöntudat-túltengést kapott, és elkezdtek panaszkodni, hogy ezek a magyarok sohasem nyugszanak, ismét irredenta törekvések mérgezik a kontinens amúgy idilli, békés egymás mellett éléstől és toleranciától kristálytisztává tett levegőjét. A politikusoknak konkrétan a történelmi tényekkel támadt vitájuk, ugyanis azt kifogásolják, hogy a térkép Magyarországot nem a mai határai között ábrázolja, hanem a Trianon előtti állapotokat rögzíti, ergo a mai Szlovákia és Románia egy részét is magában foglalja.

Az a baj, hogy nem tudom, egyáltalán lehetséges-e olyan megoldást találni, ami az ilyen frusztrált embereket valamilyen formában kielégítené. Hiszen a magyar nemzeti identitás egyik igen fontos építőköve az 1848-as forradalom idején létrejött nemzeti egység, amikor egy világ adózott elismeréssel annak a nemzetnek, amely a leghosszabb ideig állt ellen az önkénynek. Ennek az ábrázolása meglehetősen nehéz lenne úgy, hogy a mai, Battonyától Nemesmedvesig tartó országot mutatjuk meg, és meghamisítva a történelmet, arról beszélünk, hogy a téli hadjárat idején Guyon Richárd a szlovákiai Branyiszkónál tört át 1849. február 5-én. Attól, hogy egy igazságtalan diktátum nyomán a nagyhatalmak szétszabdalták az országot, a diktátum előtti időszak történelme még nem válik semmissé. Igaz, tulajdonképpen tényleg a mi hibánk a botrány. Ha már szőnyegen jelenítjük meg magunkat, ne csodálkozzunk, ha minden arra járó frusztrált szerencsétlen belénk akarja törölni a lábát.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés