Nagykövetségbotrány újratöltve

Vagy arra, hogy az elképesztő ballépés után a kormány és annak feje, illetve a kormánypárt úgy kommunikáljon tovább, mintha semmi sem történt volna, és egyetlen felelősnek se görbüljön egyetlen haja szála se. Természetesen Viorica Dăncilă román miniszterelnök hétvégi performanszára gondolunk, amikor egy washingtoni rendezvényen arról beszélt: ő és a kormány eldöntötte, hogy Jeruzsálembe költözteti Románia izraeli nagykövetségét, így a költözés immár készpénznek vehető.

Aztán kiderült, hogy erről szó sincs: az államfői hivatal jelezte, hogy ebben a témában Klaus Johannis államfő mondja ki a végső szót, de még meg sem kapta a kormánytól azt a jelentést, amely a költözés indokait tartalmazza. Az eset azért furcsa, mert tavaly gyakorlatilag szóról szóra ugyanígy zajlott az incidens, azzal a különbséggel, hogy az elnök akkor lemondásra szólította fel a miniszterelnököt. Hogy ennek ellenére miért állt elő mégis újra a nagykövetség elköltöztetésének ügyével a miniszterelnök, annak több oka lehet.

Az egyik az, hogy a kormányoldal további jó pontokat akar szerezni az Egyesült Államok előtt, amely már döntött saját nagykövetségének elköltöztetéséről. Azzal, hogy Dăncilă megerősítette a költöztetés szándékát, úgy tett, mintha a bukaresti kormány elkötelezetten támogatná Donald Trump amerikai elnök közel-keleti politikáját. Egyúttal a rossz oldalra tolta Klaus Johannis államfőt, aki ezúttal is azonnal közleményben utasította helyre a kormányfőt a bejelentés miatt. Hiszen abban a színben tűnik fel, hogy – az Európai Bizottság hivatalos álláspontját felvállalva, miszerint Jeruzsálem legfeljebb megosztott fővárosként lehet Izrael és a majdan létrejövő palesztin állam fővárosa – szembe megy az amerikai politikával. Holott paradox módon épp Johannis az, aki rendszerint az EU-s kapcsolatok elé sorolja a Washingtonnal fennálló viszony szorosabbra fűzését, amikor az ország külpolitikai prioritásait ecseteli.

És ezzel meg is érkeztünk a másik, belpolitikai okhoz. A kormány a bejelentéssel újabb gumicsontot dobott a közvélemény elé, amelyet mindenki politikai szimpátiája függvényében ropogtathat. Ezzel pedig a minden eddiginél alacsonyabb színvonalú bukaresti sárdobálás martalékává tette az ügyet, amely valóban különös fontosságú. A Közel-Kelet gyakorlatilag egyetlen, a nyugati értelemben vett meghatározás szerinti parlamenti demokráciájának minősülő Izrael erkölcsi és politikai támogatása ugyanis megkülönböztetett fontosságú. Már csak azért is, mert felbecsülhetetlen segítséget jelent a terrorizmussal szembeni küzdelemben szerzett tapasztalata olyan időkben, amikor Európát az iszlamista terrorizmus fenyegeti, és továbbra is tízezrek indulnak útra a kontinens irányába a muzulmán többségű közel-keleti és észak-afrikai régiókból.

Az, hogy az Európai Bizottság köti az ebet a karóhoz a palesztin állam létrehozása ügyében, egyrészt valóban jogos lépés, másrészt viszont Jeruzsálem elismerése Izrael fővárosaként még nem jelenti feltétlenül azt, hogy a jövőben, Palesztina létrejötte után egy része ne működhetne annak a fővárosaként is. Az pedig végképp elfogadhatatlan, hogy egyes nyugat-európai uniós tagállamok kormányai a saját, egyre népesebb, bevándorló hátterű muszlim polgáraik voksaira ácsingózva állítsák pellengérre Izraelt.

Persze az okok között az is ott van, hogy mára a multikulturalitást teljesen torzan értelmező nyugati baloldal és a balliberális erők szemében a saját biztonságát és polgárait a terror ellen szinte háborús helyzetben védő zsidó állam lett fekete bárány, ezért még az antiszemitizmus is kezd a „haladó” körökben szalonképessé válni. A bukaresti kormány boszorkánykonyhájában azt is figyelembe vehették, hogy Bukarest szénája most rosszul áll Brüsszelben, ezért is álltak ki ismételten a Brüsszelben szintén nem túlságosan kedvelt Washington és Tel-Aviv mellett.

Ám igencsak kétséges, mennyire vesz komolyan Washington egy olyan szándéknyilatkozatot, amely semmilyen konkrétumra nem támaszkodik, viszont messziről ordít róla, hogy kül- és belföldön is kizárólag a kormány kampánycéljait szolgálja.