2010. szeptember 15., 10:312010. szeptember 15., 10:31
Egy alig négy-öt méterről, elemi erővel a kapu sarkába rúgott labda és annak eredményes, ám annál fájdalmasabb hárítása most valóra váltotta két évtizedes álmomat. Itt állok/ülök/fekszem a gólvonalról ugyan mentő, ám sínbe tett és gipszes fásliba csavart középső ujjammal és várom, hogy teljenek a percek, az órák, a napok, a hetek.
Unatkozni nincs időm, csak elmélkedni egészségtelen egészségügyi rendszerünkön és annak fájdalmait csillapítani próbáló miniszterünkön, aki valószínűleg az enyémhez hasonlóan nyugodt pillanatában eszelhette ki a betegszabadságon lévőket szobafogságra ítélő sürgősségi kormányrendeletét. Míg a hatóságok rajtaütésszerű ajtókopogását várom, azon elmélkedem, hogy miért kötelező otthon ülnie például annak a kismamának, akinek szüléséről nem csupán egy állítólag hamisítható orvosi papír tanúskodik, hanem a sétáltatásra szoruló kisbabája is.
Vagy miért van bérelt garzonszobájának fogságára ítélve az a beteg, akinek azelőtt egy nappal a plafonról lehulló jókora vakolatdarab törte be a fejét? Miért nem hagyhatja el nedves panellakását, és nem ugorhat le két héten keresztül egy-egy fél napra a sóbányába az az asztmával diagnosztizált polgár, akit éppen a penész juttatott ebbe a helyzetbe? És miért nem törhet ki a négy fal közül az az egyedülálló és csak magával társalgó ipse, akit kórházból való kibocsátásakor pszichiátere azzal engedett útnak, hogy mielőbb és kötelező módon váltson környezetet, és ne sínylődjék naphosszat otthon, a plafont nézve, különben bármelyik pillanatban ismét begolyózik.
Azt sem értem, miért kell tömbházlakása beüvegezett erkélyén, egy káposztáshordót és a kiteregetett fehérneműt kerülgetve, fel s alá járnia órákon keresztül annak a szívbetegnek, akinek kardiológusa a közeli parkban tett hosszas sétákat ajánlotta. Azért, mert a miniszter, az egészségügyi igazgató, a felülvizsgáló orvos, a munkáltató meg a szektorista nem hiszi el, hogy a betegszabadságon lévő beteg tényleg beteg? Na jöjjenek csak el hozzám, mert én úgy felmutatom nekik azt az ínszalag-szakadásos, sínbe tett és gipszes fásliba csavart középső ujjamat, hogy egyből rádöbbennek: nemcsak én vagyok beteg, hanem a sürgősségi rendeletük is.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.