Mozgalmas óév, izgalmas új év

Külpolitikai téren Donald Trump amerikai elnök beiktatása és az ehhez kapcsolódó újfajta szövetségesi hozzáállás a NATO-partnerekhez, illetve Jeruzsálem elismerése Izrael fővárosaként, az Iszlám Államra mért súlyos, a végső katonai vereségét is előre vetítő csapások, amelyek Oroszország globális befolyásának erősödését hozták, az EU által még mindig csak nehézkesen kezelt migráció, valamint a katalóniai függetlenségi népszavazás, majd tartományi parlamenti választás említhetők meg a legfontosabb fejleményekként, amelyek mind befolyásolják térségünk jövőjét is.

Valamilyen formában ugyanis a térség országainak is viszonyulniuk kell hozzájuk – Románia például Trump elvárásainak megfelelően dollármilliárdos fegyvermegrendelésekkel próbálja bebiztosítani Washington szövetségesi jóindulatát a rettegett Oroszországgal szemben, amit most – ha igazak az izraeli külügy által kiszivárogtatott információk – azzal fejel meg, hogy szintén fontolgatja izraeli nagykövetsége áthelyezését Jeruzsálembe.

Közben a regionális és EU-s politika kérdésében furcsa kettősség tapasztalható, hiszen miközben a kormány a migrációs politikában határozottan kvótaellenes álláspontot képviselő V4-ek felé kacsingat, az ellenzék fővezérének szerepét magára vállaló államfő erről hallani sem akar – igaz, kvótaügyben ő sem feltétlenül a brüsszeli kottából játszik. A katalóniai események számunkra is komoly jelentőséggel bírnak, hiszen az ottani fejlemények nagy mértékben befolyásolják Románia viszonyulását az autonómia kérdéséhez, és jelen állás szerint Bukarest az önrendelkezéssel szembeni elutasítás újabb ürügyeként kívánja felhasználni őket.

A román belpolitika szempontjából a választásokat 2016 decemberében fölényesen megnyerő kormánykoalíció RMDSZ-es támogatással folytatott, az ország megítélését negatívan befolyásoló igazságügyi törvénymódosításai fogták keretbe az évet, megspékelve azzal, hogy példátlan módon a kormánykoalíció megbuktatta saját, renitenskedő miniszterelnökét.

Emlékezetes, hogy január végén jött a hírhedt 13-as kormányrendelet, amely módosította volna egyes korrupciós bűncselekmények büntetőjogi besorolását. Ez óriási felháborodást váltott ki kül- és belföldön egyaránt, százezreket vitt az utcára. Ennek nyomán a koalíció meghátrált, de csak azért, hogy aztán parlamenti úton, az igazságszolgáltatás működését szabályozó törvények módosításán keresztül változtasson – saját indoklása szerint a „párhuzamos állam” és az „ügyészállam” leépítése érdekében, az ellenzék – és a külföldi partnerek jó része – szerint viszont azért, hogy politikai befolyás alá vonja az igazságszolgáltatást.

Miközben tudjuk, hogy az ügyészek és bíróságok sem makulátlanok, és a titkosszolgálatokkal való összefonódásuk sem tűnik minden esetben légből kapottnak, az RMDSZ által a törvénymódosítások terén tanúsított lelkes igyekezet mégiscsak azt a látszatot kelti, hogy a szövetség ebben az ügyben nem a jó oldalon áll. És ez idővel éppen a magyar közösség számára fontos ügyekben üthet vissza.

A kormány fő erejét adó PSD számára jelenleg fontos, hogy valahogyan ellensúlyozni tudja a külföld szemében róla kialakult képet, miszerint valódi célja az igazságszolgáltatás szétverése. Ezért igyekszik kisebbségbarát színben feltűnni például a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium ügyében, na és persze az ügyész-, illetve párhuzamos államról szóló kormányzati narratívába tökéletesen illeszkedik az a megkérdőjelezhető szerep, amelyet a korrupcióellenes ügyészség a magyar gimnázium felszámolásában játszott – hogy az RMDSZ-es szavazatok jelentőségét a PSD számára fontos törvénymódosítások esetében már ne is említsük. Ugyanakkor éppen ez teheti mérgezett ajándékká a gimnázium újraalapításához nyújtott támogatást. Az ellenzéki liberális párt Traian Băsescu exállamfő népi mozgalmával együtt soviniszta, magyargyűlölő szónoklatok özönét zúdította a kormányra és ránk, magyarokra az iskola ismételt, parlamenti eszközökkel történő létrehozása kapcsán.

Közben az RMDSZ vehemens cáfolatai ellenére a közvélemény úgy tekint az ügyre, hogy a magyar szervezet az igazságszolgáltatás leépítésében nyújtott támogatásért cserében kapta meg az iskolát.
Márpedig ez azt a veszélyt hordozza magában, hogy az 1918-as gyulafehérvári nagygyűlés centenáriumának sovinizmussal amúgy is egyre inkább átitatottabb hangulatában égő román politikum és közvélemény már csak ezért is elpusztítandó intézményként tekint majd rá, és minden lehetséges alkalmat megragadnak majd, hogy megakadályozzák a tényleges létrehozatalát, illetve ha ez nem sikerül, ismét eltöröljék a föld színéről.

Ebben a közegben, ilyen hangulatban pedig még inkább naiv ábránd, hogy legalább részben értelmes, érdemi vita bontakozhat ki a most benyújtott magyar autonómiatervezetről. Amelynek a román többség általi leszavazása amúgy is biztos volt, de azért a témában folytatott normális párbeszéd egyik oldalnak sem ártana.