2012. január 30., 09:522012. január 30., 09:52
A bennem rejlő hatalmas lehetőség nem képességeimből, tehetségemből fakad, s még csak kompetenciáim jövendőbeli fejlesztésének sem függvénye. Egy olyan országban, ahol közgazdászból és jogászból is lehet egészségügyi miniszter, erdőmérnök dirigálhat teátrumot, s zootechnikus vált jogászt egy vidéki filharmónia élén, talán nekem is tartogat még nem várt fordulatokat az élet. Lehetnék művelődési miniszter vagy legalábbis államtitkár a tárcánál, hiszen szenvedélyes irodalomfogyasztó vagyok, rajongok a minőségi színházért, szeretem a dzsesszt és a progresszív rockot, és senki sem tudná elhitetni velem, hogy Velázquez Puskás csapattársa volt a Real Madridban.
Vagy vezethetnék egy megyei állat-egészségügyi igazgatóságot, hiszen volt két kutyám és egy macskám, olvastam Joy Adamson könyveit, s a zoológia volt egyik kedvenc tantárgyam. Rám lehetne bízni akár a gazdasági tárcát is, ugyanis takarékosságom közismert, másfél évtizede rendszeresen kölcsönzök kollégáknak, barátoknak, s nem emlékszem rá, hogy bármelyik hitelem is bedőlt volna. Az pedig teljesen egyértelmű, hogy számolni kellene velem a veszteséges állami vállalatok vezérigazgatóinak kiválasztásánál, mivel jelenleg is cégvezető vagyok, nyereséges a gondjaimra bízott vállalkozás, az pedig, hogy öt vagy ötezer embert dirigálok, igazán részletkérdés.
Egyébként meg úgyis egy kedves idősödő ismerősöm módszerét követném, akit a pártiskola elvégzése után a megyei munkaerő-elosztó hivatal igazgatójának tettek meg az ötvenes években. „S hogy boldogult a hivatalban bőripari szakmunkásként?” – szegeztem neki a kérdést. „Volt ott elég szakember, aki értette a dolgát. Én nem szóltam bele a munkájukba, inkább a takarítónőket irányítottam, hogy mindig tisztaság legyen” – hangzott X bácsi karakán válasza.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.