Mindhalálig és tovább

Nem akarok egyik vagy másik előnyéről-hátrányáról bölcselkedni, csak elmondani egy esetet, ami nem is a sajtóolvasás tekintetében reménykeltő, hanem abban, hogy igenis vannak olyanok, akik az oltár vagy az anyakönyvvezető előtt tett fogadalmaikat komolyan veszik. Mindhalálig.

Kimentünk a férjemmel a temetőbe egy kis tavaszi tevékenykedésre, és észrevettük, hogy az egyik közeli sírhely előtt a padon egy idősebb férfi ül, és újságot olvas. Ez még önmagában nem lett volna különösebben érdekes, mert koránál fogva mindenképpen a szorgalmas minden oldalt végigolvasók közé tartozott, csakhogy időnként hangosra váltott, és fennhangon olvasott egy-egy cikket, majd elkezdte azokat értelmezni is. Helyi vonatkozású tudósítások voltak, amit magyarázott – a sírban nyugvó feleségének. Tisztán hallottuk a szavait, és abból tudtuk meg, hogy valójában eltávozott élete párjával társalog az öregúr.

Ez nem olyan színjáték volt, amit sajnos elég gyakran rendeznek az erre hajlamosak, kizárólag a jelenlévők számára, gusztustalan jajveszékelések közepette kérve az épp elmenőt, hogy ne menjen, vagy ha menni kell, vigye őt is magával. Meggyőződésem, hogy az igazi fájdalom nem cirkuszi ordibálást jelent, de ilyen „közös” újságolvasást mindenképpen. Mert feltehetőleg sok éven át ehhez szoktak: mindennap részletesen megbeszélhették a város dolgait, kommentálták, mi jó, mi nem, utána pedig rátértek az apróhirdetések olvasására.

Ahogy most is tette a bácsi. Ezúttal ritkábban állt le, hisz olyan korban volt, amikor már új ház, telek, új autó, lakáscsere nem érdekes számára, és épp aznap a különfélék közt sem akadt olyasmi, amit meg kellett volna a feleséggel tanácskoznia, hogy szükséges-e ez még nekik, vagy sem. Így jutott el a gyászjelentésekig. Kicsit fel is vitte a hangját, és tagolva olvasta a legutóbb elhunytak nevét. Mintha azt kérdezné, megérkeztek-e már ők is oda, ahol az asszonya van.

A régebbi eltávozottakért leadott megemlékezéseket is ugyanígy sorolta, majd amikor a végére ért, akkurátusan összehajtogatta a lapot, az utolsó oldal mondénhíreivel már nem akarta zavarni a feleségét. Elmerengett, talán a hírekre kapott válaszokat rakta egybe rég elhangzott szavaikból. Mi pedig eljöttünk, mert hallgatása annyira bensőségesnek tűnt, hogy illetlenségnek tartottuk ezt a síron túli hűséget megzavarni.