2012. szeptember 25., 09:152012. szeptember 25., 09:15
A másik átveszi a szót, új témával gazdagítva a beszélgetést: nekik van egy kisebb cégük, s mivel hoznak-visznek árut a határon túlra is, a gépkocsivezetői állás meghirdetésekor feltételül szabták egy idegen nyelv ismeretét. Na és vajon mi történt? A jelentkezők szinte mindnyájan egyetemet végzettek voltak. Hát nem szörnyű?! Egy röpke közös szörnyülködés után még hozzáteszi, hogy ő bizony annak idején nem végzett egyetemet, csak a kereskedelmi szakiskolát, és kereskedőként dolgozott mindvégig.
Nem is akárhogy, szombatonként minden héten, ha pedig árváltozás történt, vasárnap is, hogy hétfőn az új összegekkel felcímkézett áruval várhassák a vevőket. Bizony, bizony – emlékezik az idősebb, mi is dolgoztunk szombaton és vasárnap, is hányszor volt ilyen-olyan iskolai tevékenység. De az idegen nyelvvel nem kellett bajlódniuk, nem úgy, mint most. Nincs ez így jól, mindenkinek az anyanyelvén kellene beszélnie. A másik hölgy nem felel, pedig azon szurkoltam, hogy rákérdez: akkor hogyan is értenék meg egymást a különböző nyelven beszélők?
De láthatóan őt nem ez izgatja, feltehetőleg magában már régen elrendezte a bábeli nyelvzavar kérdését, számára sokkal fontosabb az, hogy miért végez valaki egyetemet, ha sofőrként dolgozik? Annak idején elég volt a sofőriskola is. Sopánkodnak egy sort, majd a legnagyobb általánosságot használva kijelentik, hogy inkább a munkahelyteremtéssel kellene foglakozniuk. Kiknek?
Tudom én jól, hogy az épp döntéshozó helyzetben lévőkre utalnak, és becsülöm is a személytelen igeforma használatát, hisz végeredményben nincs is semmi értelme névhez, nemhez, nemzetiséghez, különösen nem pártálláshoz kötni a munkahelyekkel szembeni közömbösséget, mert kapásból igaz lehet az állítás ellenkezője is.
Így viszont nincs vita, szép csendesen folydogál tovább az alkalmi beszélgetés, mígnem feltűnik a kanyarban a busz. De csak az egyik hölgynek megfelelő ez a jármű, a másik még várja a sajátját. Elköszönnek, mindketten láthatóan bosszankodva, hisz épp mostanra lendültek bele, s ki tudja, talán még a világot is sikerült volna megváltaniuk.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok