Hirdetés

Mikor volt/lesz jó? Vagy rossz?!

Két idősebb hölgy beszélget a buszmegállóban, azt taglalják, milyen jó is volt akkor, amikor rossz volt. Az idősebbik elmondja, hogy ő az ötvenes évek legelején lett tanárnő, diplomázáskor kézhez kapta a kinevezését valahová, ott megjelent, és helyben el is kezdte a szocializmus építését.

Molnár Judit

2012. szeptember 25., 09:152012. szeptember 25., 09:15

A másik átveszi a szót, új témával gazdagítva a beszélgetést: nekik van egy kisebb cégük, s mivel hoznak-visznek árut a határon túlra is, a gépkocsivezetői állás meghirdetésekor feltételül szabták egy idegen nyelv ismeretét. Na és vajon mi történt? A jelentkezők szinte mindnyájan egyetemet végzettek voltak. Hát nem szörnyű?! Egy röpke közös szörnyülködés után még hozzáteszi, hogy ő bizony annak idején nem végzett egyetemet, csak a kereskedelmi szakiskolát, és kereskedőként dolgozott mindvégig.

Nem is akárhogy, szombatonként minden héten, ha pedig árváltozás történt, vasárnap is, hogy hétfőn az új összegekkel felcímkézett áruval várhassák a vevőket. Bizony, bizony – emlékezik az idősebb, mi is dolgoztunk szombaton és vasárnap, is hányszor volt ilyen-olyan iskolai tevékenység. De az idegen nyelvvel nem kellett bajlódniuk, nem úgy, mint most. Nincs ez így jól, mindenkinek az anyanyelvén kellene beszélnie. A másik hölgy nem felel, pedig azon szurkoltam, hogy rákérdez: akkor hogyan is értenék meg egymást a különböző nyelven beszélők?

De láthatóan őt nem ez izgatja, feltehetőleg magában már régen elrendezte a bábeli nyelvzavar kérdését, számára sokkal fontosabb az, hogy miért végez valaki egyetemet, ha sofőrként dolgozik? Annak idején elég volt a sofőriskola is. Sopánkodnak egy sort, majd a legnagyobb általánosságot használva kijelentik, hogy inkább a munkahelyteremtéssel kellene foglakozniuk. Kiknek?

Tudom én jól, hogy az épp döntéshozó helyzetben lévőkre utalnak, és becsülöm is a személytelen igeforma használatát, hisz végeredményben nincs is semmi értelme névhez, nemhez, nemzetiséghez, különösen nem pártálláshoz kötni a munkahelyekkel szembeni közömbösséget, mert kapásból igaz lehet az állítás ellenkezője is.

Így viszont nincs vita, szép csendesen folydogál tovább az alkalmi beszélgetés, mígnem feltűnik a kanyarban a busz. De csak az egyik hölgynek megfelelő ez a jármű, a másik még várja a sajátját. Elköszönnek, mindketten láthatóan bosszankodva, hisz épp mostanra lendültek bele, s ki tudja, talán még a világot is sikerült volna megváltaniuk.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés