JEGYZET – Ha nem is ennyire nyíltan, de lényegében ezt kérdezik azok, akiktől a mindennapi megélhetésünk függ.
2015. február 15., 19:362015. február 15., 19:36
Nem értik, miért akarnak az emberek dolgozni, amikor hőzöngésből, jelszavak szajkózásából olyan jól el lehet boldogulni. Nekik mindenképp sikerül, akkor meg mi-féle munkáról beszélünk?!
A magam részéről röviden úgy magyaráznám, hogy olyasféléről, amihez az ember ért, amit szeret, amiben több-kevesebb tapasztalata is van már, sőt nem árt, ha képesítéssel is rendelkezik… Kell ennél több? Igen, mindenekelőtt egy olyan hely, ahol minderre szükség van. Amit munkahelynek neveznek, de amiből sajnos egyre kevesebb található.
Lassan két és fél éve, hogy a nagy választási hajrában egymillió álláslehetőség mézesmadzagját húzogatták a kenyérkeresetbe akkor indulók vagy a munkanélküliek előtt. Megszámolta valaki, hogy ebből a szép, kerek ígéretből mennyi vált valósággá? Ha igen, kérem ismételten közölni, mert valami miatt elkerülte a figyelmemet.
Azt viszont hallottam, hogy még megközelítőleg sem tudják, hányan vették nyakukba a világot, és mentek el szerencsét próbálni. Hogy megtalálták-e, nem tudom pontosan, de hogy a visszatérőknek nagyon sokszorosa az elmenők száma, az biztos. Vagyis kis szerencsével csak jártak odakint.
Mindenképpen többel, mint a néhány napig boldogan ujjongók, akiknek sikerült itthon, a saját szakmájukban munkát találniuk, s örültek is az első esedékes fizetés napjáig. Amikor jó esetben odavetettek nekik néhány garast, mondván, hogy most többre nem futja. De majd lesz pénz, innen-onnan csak kisikeredik, örüljenek, hogy dolgozhatnak. Merthogy ők akarták. Akkor meg csend, semmi követelés. Másnak munkahelye sincs.
Ezt persze az úgynevezett munkaadó mondja, aki jól megél az említett jelszószajkózásból, szájalásból, esetleg a szélkakashoz hasonló, széljárást követő ide-oda hajlongásból. Az sem kizárt, hogy sokan közülük büszkén vallják magukat hamisítatlan rabszolgatartóknak, egyelőre még titokban, csak úgy, egymás között elsuttogva, de ki tudja, mi jön még!
Saját okoskodásaim helyett többször fordultam már népi bölcsességekhez, megpróbálom most is, épp csak a leírt fordított helyzet miatt egy kicsit sminkelve: aki nem dolgozik, ne is egyék, de aki dolgozik, azt ne kötelezzék éhhalálra!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
szóljon hozzá!