2013. április 10., 20:472013. április 10., 20:47
Hosszú és értelmetlen volna sorolni, miket, hisz alig van olyan család, aki saját bőrén ne tudná, hogy mindent, amire akkor azoknak fájt a foguk. Nem szeretnék igazságtalan lenni, hogy azt mondjam: hiábavalóan telt el a több mint két évtized, mert azért visszacsurrantottak-cseppentettek egyet s mást.
Gyakran éppen a legjogosabb tulajdonosnak, de tudunk néhány égbekiáltó jogtalanságról is. Kabaréba illőek voltak azok a húsz év előtti esetek, amikor többnapos nyomulás, tolulás után kiderült, hogy a telekkönyvnek épp a vonatkozó oldalát ették meg az éhes rágcsálók, vagy tépték ki az irodisták a rágcsálók számára készített szalonnabőr-alátétnek. Szerencse, hogy a törvények és a hivatalok labirintusaiban eligazodó személyek csodával határosan sokszor mégiscsak meg tudták menteni a lapokat az enyészettől – mindezt persze a Kárpátok karéján belül, mert azon kívül legföljebb empirikus-impresszionisztikus leírások után kutathattak a volt tulajdonosok vagy képviselőik, azon agyalva, hol is lehetett hajdanán az az utcai kút, amitől két lépésre állt az ősi fészek.
Ahogy közelebb sodródtunk az egyértelműbb jogrend és jogalkalmazás világához, illetve egyre több esetben nyert pert az állammal szemben egy-egy megátalkodott – hajdanában alávalónak kikiáltott – „burzsuj kapitalista”, az ügyintézés is egyszerűsödött. Olyan szempontból is, hogy közben nagyon sok esetben sikerült még a nyomát is eltüntetni az eredeti tulajdonlásnak: a közben már negyedik vagy ötödik kézen forgó ingatlanról legföljebb azt lehetett megtudni, ki volt az utolsó előtti eladó. Úgy tűnt, hogy lenyugszanak a kedélyek, beáll a bújócska hunyójának a jelszava: „aki bújt, bújt, aki nem, nem – megyek!” Vagyis aki nem kapta vissza a jussát, az már ne is álmodozzék! Csakhogy vannak az átlagnál erősebb igazságérzetű emberek, illetve másoknál kapzsibbak. És fellángoltak ismét az indulatok immár nem egy-egy szerény családi otthon, hanem olyan épületek ürügyén, amiben esetleg pártszékház vagy olyan fontos hivatal van, aminek máshol megalázó volna lennie. Az pedig, hogy az ingatlan valamikori megépítéséhez semmi köze sem volt a jelenleg benne csücsülőnek, újfent nem érdekel senkit. Meddig vajon?
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.