Hirdetés

Mi lesz a jobb?

Igencsak mozgalmas az élet a magát romániai jobboldalnak nevező politikai oldal háza táján mostanában. Miután a tavalyi, megsemmisítő választási vereség következményeit kiheverni még mindig nem tudó PDL tisztújító közgyűlésén újraválasztották a Traian Băsescu államfő által nem kedvelt Vasile Blagát, az államfő most új, jobboldalinak nevezett projektben gondolkodik.

Balogh Levente

2013. március 29., 09:322013. március 29., 09:32

 A Cristian Diaconescu államfői tanácsos által a jobboldal megújításának céljával létrehozott Népi Mozgalom alapítvány kapcsán egyértelműnek tűnik, hogy amennyiben megfelelő érdeklődés mutatkozik iránta, előbb-utóbb párttá alakul.

Băsescu államfő nyilatkozata alapján – miszerint magukat a politikai életben eddig nem exponált személyeket várnak a mozgalomba – azt jelzi, hogy az elnök megpróbál rájátszani a polgárok tekintélyes részében a jelenlegi politikai osztály összes képviselőjével szemben meglévő ellenszenvre. Ez a húzás akár be is jöhet neki, hiszen mindenképpen hitelesebbnek tűnik egy olyan alakulat, amelyet „tiszta” arcok fémjeleznek – ugyanakkor e hitelességet jelentősen beárnyékolja, hogy a mozgalom mentora épp ő, aki az elmúlt évtizedben a romániai politikai történések egyik legfőbb alakítója volt, és emlékezetes, hogy céljai megvalósítása érdekében gyakorta kezelte rugalmasan az alkotmány előírásait.

A PDL jövője a pártot eddig hátán cipelő Băsescu búcsúja után bizonytalan . Akár a liberálisokkal való szorosabb szövetség is elképzelhető, hiszen annak idején épp a PDL szorgalmazta ezt – igaz, PDL-s irányítással valósította volna meg.

A mostani események tétje az, lesz-e ellenpólusa a jelenlegi, a jogállamiságot fölösleges nyűgnek tekintő, a magyarellenesség szításától sem visszariadó kormányoldalnak. (Amely esetében – legalábbis Ponta kormányfőt tekintve – valószínűleg nem is zsigeri magyarellenességről van szó, hanem sokkal rosszabbról: cinikus, politikai érdekből gerjesztett nemzetiségi feszültségkeltésről.)

Nagyon furcsán hangzik, hogy a szociálliberálisokkal szemben pont az alkotmányt mindig kreatívan értelmező Băsescu lehet a jogállamiság őre. Jelen állás szerint azonban – sajnos – az amúgy FSN-s gyökerekkel rendelkező államfőn kívül továbbra sincs karizmatikusabb, hitelesebb figura, aki a PNL balra tolódása után képes lenne életet lehelni a román jobboldalba.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés