Igen, ez ad erőt a még előttünk álló évek leéléséhez, a tudat, hogy megmarad valami az általunk ismert hétköznapokból. Nem is valami elhanyagolható jelenség, hanem már-már a lényeg. A lényegünk, bocsánat, a többségünk lényege.

A megszokott útvonalamon egyszerre felbukkant előttem egy árok. Nem túl mély, nem is túl nagy, épp akkora, amekkorát egy fél nap alatt simán létre lehet hozni. Előző nap ugyanis nem volt sehol. Az élményt nem maga az árok adta, hisz szülővárosomban a lehetetlennél lehetetlenebb helyeken díszelegnek frissen kiásott, vagy már hetek óta ott áporodó árkok.

Az élményt az állandóság, az idő múlásával konokul dacoló hagyomány őrzése adta: az árok mélyén ugyanis egyetlen ember matarászott egy lapáttal, a felszínen pedig, szépen beosztva egymás közt a négy égtájat, négy másik nézett lefelé.

Igen, ez az! Ezt látom gyerekkorom óta, nemcsak itthon, de az ország más városaiban is. Jártam elég sok helyen, úgyhogy tapasztalatból beszélek. És az is fontos, hogy más táján a világnak viszont nem találkoztam ilyen észszerű munkamegosztással. Vagy nevezzem szakmai együttérzésnek, összetartozásnak, szolidaritásnak?!

Tulajdonképpen mindegy is, minek nevezzük, a lényeg az, hogy arra a bizonyos munkálatra felvett-kiküldött öttagú csapatból mindig csak egy dolgozzon, a többi nézze. Nem mennek el onnan, nincs az a fontos személyes vagy családi ügy, aminek intézése miatt lelépnének. Még a nyári hőségek keltette szomj sem tudja elmozdítani nézőhelyükről az öntudatos munkavállalókat, hisz a férfiember nem kisgyerek, aki rögtön nyűgös lesz, ha éhes vagy szomjas.

Nem, a férfi állja a sarat, bocsánat az árok szélét, és majd műszak után betelepszik a sörök mellé. De csakis akkor! Másnap már csak a kiásott árok volt a helyén, körbeszalagozva várt egy közelebbi vagy távolabbi napra, amikor az emberek majd visszatérnek és folytatják a négy plusz egy leosztású munkát, vagy befejezik és betömik.

Néhány napig nem történt semmi, aztán egyszer csak láttam, már majdnem betömték, újabb napok után le is aszfaltozták, és feloszlatták a piros-fehér kordont. Tudtam, hogy más utcában nem is kell sokat keresgélnem egy hasonló csapat után, könnyen rájuk lelek, ha esetleg meginogna a hitem a szokásjog védelmében. Még szerencse, hogy nem settenkedik az utcasaroknál ilyesfajta szerencsétlenség.