2012. augusztus 14., 09:542012. augusztus 14., 09:54
Az autóból hihetetlen hangerővel bömbölt a zene. Öten-hatan szálltak ki belőle, fiúk-lányok vegyesen. Úgy üvöltöztek, hogy azt hittem, bezárt a majomház az állatkertben, és az összes főemlős idecsődült az ablakom alá (elnézést a hasonlatért a tisztességes emberszabásúaktól, ők semmiről nem tehetnek.)
Az egyiknek különösen jókedve volt, nem telt el sok idő, és már dalra is fakadt, mégpedig valamelyik, általa nagyra becsült manele-sztár örökzöldjét zengedezte. Be is konferálta annak rendje és módja szerint, hogy ezt bizony a Guţă úgy mondaná, hogy „Sărăcie, sărăcieeeee…” (Románul nem beszélő olvasóink kedvéért elmondom, a szó szegénységet jelent, de ennek most nincs különösebb jelentősége, legalábbis anyagi értelemben.)
Egy szakaszt elénekelt, s már éppen kezdte volna a másodikat, amikor félálomban odaszóltam a férjnek, hogy kiabáljon ki, szóljon rájuk. Szegénykém kevésbé érzékeny a zajra, mint én, de ez már neki is sok volt. „Csendet!” – süvítette ki az ablakon (a beszélgetés románul folyt, most a fordítást közlöm.) Az énekes sztár abbahagyta fellépését, és megkérdezte: „Mi?” A férj már picit dühös lett, úgyhogy valami olyasmit válaszolt a „Guca-imitátoréhoz” hasonló hangerővel, hogy „Pofa be!”
Ez volt a vég. A szegény Pavarotti nagyon a lelkére vette a durva leszólást, rajongótáborával együtt. „Hát lehetett volna szebben is mondani… pofa be…” – hangzott többek szájából a játszótéren, éjjel fél három körül. Nem álltam meg, hogy rá ne szóljak a férjre: ez egy kicsit durva volt, belegázolt a lelkükbe szegényeknek. Úgy megsértődtek a mimózalelkű csendháborítók, hogy tíz percen belül eltakarodtak a játszótérről.
Még rendőrséggel sem kellett fenyegetőzni, pedig legtöbbször csak ez hatásos, sőt van, hogy ez sem. Miközben könnyesre röhögtem magam amúgy félálomban, a lelkem mélyén megsajnáltam a meg nem értett manelecsillagot. Buzgott benne a tehetség, az alkohol segített a gátlások leküzdésében, s valaki ilyen csúnyán leszólja. Éjjel fél háromkor, a játszótéren. Még a számát sem fejezhette be.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.