Magyar autonomisták, román „csillagászok”

Miközben Marosvásárhelyen a magyarok – immár az Európai Unió bírósága által a nemzeti régiók kiemelt finanszírozását célzó polgári kezdeményezés ügyében hozott kedvező ítélet által is felvillanyozva – ismét csak hitet tettek az autonómia mellett, addig a román hatóságoknak nem futotta többre annál az ócska és szánalmas provokációnál, hogy a Székely vértanúk emlékműve körül kirakott, a székely zászlón szereplő csillaghoz hasonló alakzatot oktogonná alakíttassák, és levétessék a feliratot a székely vértanúk kútjáról.

A marosvásárhelyi önkormányzat román illetékeseinek „csillagászkodása” tökéletes látlelet arról, hogyan viszonyulnak a román hatóságok a magyarokhoz: még a jelenlétünk látható bizonyítékait is megpróbálják tűzzel-vassal, vagy ha kell, vakolókanállal eltüntetni, nehogy már egyrészt „vizuális sérelem” essen az egységes, tisztán román nemzetállam mítoszán, másrészt hogy nehogy már jól érezzük magunkat a saját szülőföldünkön.

Ugyanakkor saját gyengeségüket is elárulják: mennyire tisztelhet bárki is egy olyan államot, amelynek a hatóságait ilyen elemi szintű rettegés tölti el egy nemzeti közösség jelképei láttán?
Mindazonáltal az érem másik oldalán ott van az autonómiaküzdelem terén elért részsiker, az uniós bíróság ítélete. Azért nevezzük részsikernek, mert ez még csupán megnyitja a lehetőséget, hogy egyáltalán elinduljunk egy igencsak nehéznek és göröngyösnek ígérkező úton: hogy EU-szerte összegyűjtsünk egymillió támogató aláírást, hogy az Európai Bizottság egyáltalán rákényszeríthető legyen arra, hogy érdemben foglalkozzék a nemzeti – vagyis többek között a kisebbségi közösségek által többségben lakott régiók – különleges támogatásával.

Ha ezúttal is sikerül mozgósítani az uniós tagállamokban élő kisebbségi sorstársakat, és összejön az egymillió aláírás, mint a kisebbségek jogállásának uniós szintű szabályozását követelő Minority SafePack esetében, az még mindig csak egy újabb állomás lesz a harcban. Hiszen az ügy már eleve azért került bíróság elé, mert az EU kormányának is nevezett Bizottság úgy ódzkodik a kisebbségi ügyektől, mint az egyszeri primitív román hivatali hátramozdító a magyar vagy a székely zászlótól, és kézzel-lábbal próbál elzárkózni attól, hogy foglalkoznia kelljen velük. Ezért a kezét már előre feltartva csak annyit mond, hogy a kisebbségi ügy tagállami hatáskör.

A tagállamok aztán saját hatáskörben „rendezik” is az ügyet, ha már nem kell a brüsszeli illetékesek dorgálásaitól tartaniuk – rendszerint nagyjából úgy, ahogy azt most is láthattuk a marosvásárhelyi román illetékesek részéről.

Egyébként Székely Nemzeti Tanács által elindított ügy kapcsán máris dicséretes, hogy az összes magyar politikai szervezet jelezte: segíteni kíván az aláírásgyűjtésben, beleértve az RMDSZ-t is. Az ugyanakkor éppen hogy csökkentheti a brüsszeli érdekérvényesítő képességeinket, hogy a jelek szerint búcsút mondhatunk a három erdélyi magyar EP-képviselői hely egyikének, miután az RMDSZ legfeljebb biodíszletként hajlandó a másik két párt jelöltjeit fölvenni a választási listájára, a magyar szavazatok maximalizálására, és a három mandátum megtartására legalább esélyt teremtő koalíciót pedig azzal utasítja el, hogy „nem adja fel az identitását”. Holott az RMDSZ listájára való „feliratkozás” a többi párttól követelné meg az identitás feladását. Meg aztán miért szavaznának az RMDSZ-listára a többi párt szimpatizánsai, ha az ő jelöltjüknek esélye sincs bejutni?

A követendő példa tehát az újabb uniós szintű erdélyi magyar jogalkotási kezdeményezés kapcsán – legalább az ígéretek szintjén – kialakult összefogás kellene hogy legyen. A közös ügyek akadályozását pedig hagyjuk meg a román „csillagászoknak”.