2012. július 25., 09:452012. július 25., 09:45
Az orvosnál úgysincs miért nógatni-bökdösni a sort, hiszen minden betegnek szíve joga olyan részletesen elmondani a bajait, amilyen részletességtől gyógyulást remél. Az orvosnak pedig ugyebár benne van az esküjében a kötelező segítségnyújtás. Egyszóval ülünk és várunk, s bár nem vagyunk sokan, az idő egyre telik. Egyszer csak betipeg a közös térbe egy hölgyike, jó nagy zajt csapva tűsarkaival a cementen. Felkapom a fejem: mit keres a tűsarok a sajgó hátú-lábú-csípőjű idősebb nők között? Biztosan továbbmegy majd más rendelő felé – gondolom, de nem.
Kezében valami nagyobb reklámkartonnal egy röpke pillanatig megáll az előtt az ajtó előtt, ahová többen is várjuk a bebocsáttatást, aztán se szó, se beszéd, bemegy. Mire észbe kapnék, már bent van, és hallhatóan nem zavarja, hogy az orvosnő éppen vizsgál valakit, fennhangon mondani kezdi az említett kartonnal kapcsolatos szövegét. Elég sokáig szóval tartotta a doktornőt, de aztán kilibbent. A legközelebb ülő betegtárssal összenéztünk, és nyilvánosságra hoztuk véleményünket a genetikailag kódolt jóérzés-pofátlanság ellentétpárról.
A nőcske nem szólt semmit, pajzsként maga elé tartva kartonját befordult egy másik folyosóra. Csakhogy nemsokára megjelent, láthatóan a mi rendelőnk betegeihez tartozó idősebb nő, aki nem látta értelmét beülni a libasorba: egyenesen az ajtó felé tört. Ezt már nem hagyhattam szó nélkül: bajaimat meghazudtoló gyorsasággal mellette termettem, és jeleztem, hol a sor vége. Csak kérdezek valamit, mondta sértett hangon, és már bent is volt. Mondanom sem kell, hogy az a bizonyos „csak valami” jó sok percbe telt. Ő is megkapta a jóérzésről szóló duettünket, ő sem válaszolt.
A várakozó társam végre bemehetett, utána pedig én következtem. A doktornő mosolyogó kérdésére, hogy mi bajom, kis híján azzal kezdtem: fene nagy jólneveltségem miatt (ismételten) libának érzem magam. De még időben rájöttem, hogy ez itt nem illemtanóra, nem is lélekidomári rendelő, itt csak a beteg csontokat próbálják orvosolni. Csak közben ránk ne törjön egy magát valakinek képzelő, érzéketlen kis akárki!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok