Hirdetés

Levezetés

VEZÉRCIKK – Kormánybuktatásra készül a romániai liberális tömörülés, bizalmatlansági indítványához keres partnereket a parlamenten belül.

Csinta Samu

2015. május 25., 19:502015. május 25., 19:50

Talán azon kívül is, de a jelenlegi politikai konstellációban kezdeményezésüket aligha lehet többnek tekinteni, mint afféle levezetőmeccset a nyári szünetre vonulás előtt.

Olyan nyújtásgyakorlatnak, amely egyszerre lazít és kódolni igyekszik az izmokban a mozgássort, amelyet aztán ősszel, a szezon újrakezdését követően immár sokkal nagyobb intenzitással és jelentősen nagyobb tétre menően kell végrehajtani. A dolog apropója a még jogszabályként csak körvonalazódó választási törvény, amelynek elsősorban a külhoni választók jogainak korlátozó passzusaira való hivatkozással költöztetnék ki a liberálisok időnap előtt a kormányból a szociáldemokrata koalíciót.

A kifogásolható cikkelyen túl egyébként az ellenzék aligha találna momentán olyan fogást a kormánypárton, amelyből az ne siklana ki különösebb erőfeszítés nélkül. A számbeliségen túl, persze, ami amúgy is egyesélyessé teszi a mérkőzést. A törvényhozásban ugyanis a Johannis-érában korántsem mentek végbe olyan szeizmikus mozgások, amelyek legalább a kockázatosság határáig átrendezték volna az erőviszonyokat.

A lassan leköszönésre készülődő honatyai garnitúra igen sok tagja tisztában van azzal, hogy az ígérkező keretek között élete utolsó képviselői-szenátori mandátumát tölti, az pedig egyáltalán nem mindegy, milyen egzisztenciállojalitás-emléket hagy maga után. Talán még olyan is akad, akit erkölcsi vonatkozások is mardosnak.

Aztán ott van az adóreform, ahová a szociáldemokraták trükkösen beemeltek szinte valamennyi olyan elemet, amelyek hiányával a liberálisok évek óta ostorozzák őket. Utóbbiak most úgy jártak, mint az elmegyógyintézeti ápoltak, akiknek menekülési létrája elől valamelyik őrült lebontotta a falat.

Szóval senki ne kockáztasson különösebb összeget a Ponta-kormány júniusi bukásán. Az RMDSZ nem is teszi, hivatalos megkeresés amúgy sem érte az ügyben, anélkül pedig komoly párt, ugyebár, egyetlen lépést sem tesz. Sem jobbra, sem balra. A helybenjárás egyébként is jobban fizet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés