Hirdetés

Levelet kaptam

Levelet kaptam a barátomtól. Olvasta a minapi Magyar leckét, s azt írja: romániai magyar gyermekként a középiskolában, majd az egyetemen is románul tanult, érvényesült tehát. Cáfolná tehát azt a Magyar lecke-beli megfogalmazásomat, miszerint buta elmélet az, hogy a romániai magyar gyermeknek azért kell román iskolában tanulnia, hogy könnyebben érvényesülhessen. És azzal folytatja az én jó barátom, hogy ma már az érvényesül, aki idegen nyelveket beszél, és megfelelő politikai háttérrel rendelkezik; a többi fiatal pedig csak kínlódik. És azt is írja, hogy a magyarságát sohasem kellett magyarigazolvánnyal bizonyítania.

Benkő Levente

2011. február 04., 10:382011. február 04., 10:38

Megírom tehát a barátomnak: teljes mértékben igazat mond. Mert én is román óvodába és öt évig román iskolába jártam – mert nem volt más –, aztán amikor a körülmények lehetővé tették, magyarul mentünk tovább. A tizennégy éves ágostonfalvi leckének köszönhetem, hogy az átlagosnál jobban használom a román nyelvet, az átlagosnál jóval könnyebben meg tudom érteni a mást, és meg tudom értetni magam. Amiért hálás vagyok. A buta elmélet pedig – miszerint magyar gyermek tanuljon csak román iskolában, mert úgy könnyebben érvényesül – azért valóban buta, mert sok magyar szülő él vele, s a gyermeke mégsem jut semmire. De arra igen, hogy az óvodai és iskolai évek során, emiatt pedig később igen nehezen, vagy egyáltalán nem találkozik a mi magyar nyelvünk és kultúránk éltető forrásaival. A barátomról tudni kell, s ezt is megírom neki, hogy romániai magyar gyermekként nem azért érvényesült jobban, mert román iskolába járt, hanem azért, mert volt hozzá esze, tehetsége, szorgalma, akarata, komolysága és kitartása. Másfelől: mindamellett, hogy a líceumot román nyelven végezte, magyarságát meg tudta őrizni, tudja, hogy kicsoda, hogy hol a helye, sőt az erdélyi magyarság érdekében is sokat tett. Az óvodában és az alsóbb iskolákban magyar nyelven tanult, megrakta tehát az alapot, és nincs szüksége magyarigazolványra ahhoz, hogy hovatartozását bizonyítsa. Az ő példájával azért nem lehet cáfolni a szóban forgó „buta elméletet”, mert sajnos a sokból csak nagyon-nagyon kevesen gondolkodnak és tesznek úgy, mint ő. S megírom neki: senkit sem szeretnék megsérteni, de attól tartok, hogy mind a vegyes házasság, mind a más nyelven való tanulás igen erős tényezői a nemzeti identitásvesztéshez vezető folyamatnak. Szeben megyében, Nagydisznódon, sőt a Székelyföld Brassó megyei peremén, Kőhalomban is találkoztam olyan ízig-vérig székely-magyar, Udvarhelyszékről odatelepedett családokkal, amelyekben ottjártamkor a telepes nagyszülők még kiválóan, otthoni tájszavakkal ízesítve hibátlanul beszélték, a gyermekek viszont már rettenetesen törték, az unokák pedig egyetlenegy szó erejéig sem ismerték a magyart. Pedig a nagydisznódiak esetében mindhárom nemzedék egyazon udvaron, egyazon fedél alatt él!

És egyazon fedél alatt él az a kolozsvári magyar család is, amelyben Mama a kincses városból, Tata a Székelyföldről való, fiuk asszonyostól magyar, az unokák úgyszintén, de midőn a leány román fiúhoz ment férjhez, a dédapróságok ott már csak román szót hallanak. És Dédmama, Dédtata rögtönzött házi magyarórái rendre falra hányt próbálkozásoknak bizonyulnak.

Lám, hogyan zajlik a beolvadásunk, ezekből a családokból két-három nemzedéken át úgy tűnik el a magyar szó, a magyar identitás, hogy észre sem veszik. Megírom a barátomnak tehát: érezned és értened kell, hogy kevesen vagyunk és fogyunk; nem engedhetjük meg magunknak a lustaság és a tunyaság fényűzését. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne nyúljunk annak a szülőnek a hóna alá, akinek nincs elég pénze, hogy otthonától messze iskolában taníttassa magyarul a gyermekét, mert odahaza nincs ahol. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne biztassuk a csüggedőt, hogy ne győzzük meg a lemondót: vállald a keresztet, mert közösen hordozva könnyebb az. És nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne értessük meg a románokkal: mindez nem ellenetek, de értünk szól.

Végezetül megírom a barátomnak: abban egyetértek, hogy az érvényesül könnyebben, pontosabban, annak nyílnak lehetőségei, aki nyelveket beszél. És aki úgy általában: tud. Sajnos a politikai hátteres utalása is helyénvaló, bár mikor nem volt ez így? De azt is látnia kell: neki sem, nekem sem kellett politikai háttér, hogy eljussunk oda, ahol ma tartunk. Azt hiszem, egyikünknek sincs szégyenkeznivalója. És mindketten tudjuk, hol a helyünk.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés