2011. március 01., 10:332011. március 01., 10:33
Mindez annál dicséretesebb, mivel saját szememmel láttam – nemegyszer, és hajlandó vagyok ország-világ előtt tanúsítani –, hogy tudják is, mire kell a kézbeli eszközt használni. Hurrá, hurrá – a mellény és a seprű ezek szerint nem csak a régi vágású gavallérok zsirardikalap-sétapálca kelléke! Tanúságtételem eddig százszázalékosan igaz is, ám ha ennyivel megelégednék, aligha kerülhetném el a hamis tanúzás vádját, mivel nemcsak vidám vonulásukat láttam utcán-járműveken, hanem azt is, amikor használták a szép nagy seprűt.
Mégsem merném tiszta szívvel és nyugodt lélekkel állítani, hogy seperték az utcát. S hogy miért nem? Mert jómagam is űzöm ezt a „sportot” jó ideje: a lakásunk előtti gesztenye- és juharfák egészséges vegetációjuknak köszönhetően évről évre bőven megtermelik a sepernivalót. Kezdődik április elején a járdát borító hernyószerű juharrügyekkel, majd májusban következnek a néhány napig gyönyörű gyertyához hasonlító gesztenyevirágok kupacai, hogy már a júniusi viharok leverjék a gesztenyeembriókat, júliustól egészen októberig pedig küszködöm a száraz levelekkel. A járdaseprést egyedül végzem – a téli hó eltakarítása a férjem „szenvedélyei” közé tartozik – senki nem dolgozik a kezem alá, és én sem „előseprek” senkinek. Tehát akár szakképzett utcaseprőséggel is dicsekedhetnék.
Nem úgy a fent említett mellényesek: a kb. nyolcméternyi buszmegállót legalább hárman sifitelik fel és alá, de nem ritka, hogy még többen vesznek részt a munkafolyamatban. Egyik nap alkalmam volt tüzetesebben megfigyelni a porkavarásnak sokkal inkább nevezhető „sepregetést”: egy fél méter hosszú, húsz centi széles sávon alaposan ide-oda mozgatta az összekapart szeméthalmot az egyik – aztán otthagyta. Jött egy másik, aki újabb mozgatás után ráemelte egy lapátra, majd bedobta a harmadik által odatolt kukába. Nem akarok túlozni, de a lassított felvétel száguldás ehhez a munkaritmushoz képest. Ekkor háborodtam fel: jó, a segély fejében „közhasznú” (?!) munkát végeznek. De kinek használ ez a munkának gúnyolt látszatcselekvés?! És ha csak a szerencsétlen rászoruló tenne így, még mondanám is, hogy legalább ennyi öröme legyen. Ám sajnos egyre több helyen látni hasonlót, tenni ellene pedig egyre kevésbé akarózik bárkinek. Lehet, hogy már ez lett a kötelező tempó, csak én még nem hallottam róla?!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok