Közép-európai szövetségépítés – de kivel és hogyan?

Miközben a gazdaság területén egyre többrétűnek tűnik az együttműködés, a kisebbségi ügyekben enyhén szólva is hullámzó a viszony. Hiszen egyrészt Budapesten épp a közelmúltban rendelték be a külügybe a román nagykövetet Tudose exkormányfő akasztásos-lengedezős kijelentése miatt, másrészt viszont Liviu Dragnea, a kormány fő erejét adó PSD elnöke elhatárolódott a kijelentéstől, és pártja támogatta a marosvásárhelyi római katolikus gimnázium újraalapítását.

Budapest ugyanakkor – a diplomáciai számonkérésen túlmenően – nem játszik haragszomrádot Bukaresttel. Ezt jelzi, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter némileg váratlanul Bukarestbe utazott, ahol román kollégája munkaebéden fogadta őt, és a gázüzletről tárgyaltak. Nagyon fontos, és csattanós válasz a Budapestet „Moszkva-bérencezőknek”, hogy a tárcavezető megjegyezte: a cél az orosz gáztól való függés csökkentése – emellett a Budapest–Kolozsvár- gyorsvasút szükségességéről is egyetértettek.

Persze az, hogy a magyarellenes médiahisztéria miatt a román külügy a gázeladás kapcsán most mintha visszatáncolni látszana, szintén nem a bizalom erősítését szolgálja. Nem kizárható, hogy a külügyi találkozó mozgatórugóját Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter múlt heti kijelentésében kell keresni, amely szerint a magyar kormány közép-európai szövetségépítésben gondolkodik, ennek része a V4-tagok közötti együttműködés mélyítése, illetve az új osztrák kormány felé történt nyitás. És vélhetően ennek jegyében zajlott le a bukaresti magyar–román külügyminiszteri találkozó is.

A jelek szerint Budapest komolyan gondolja, hogy a közép-európai térség országainak saját érdekükben az eddiginél jobban össze kell hangolniuk gazdaság- és külpolitikájukat, hiszen egyenként még az EU-n belül sem veszik őket komolyan, ha azonban közösen lépnek fel, akkor már jelentős erőt képviselnek. Persze a térség országainak prioritásai, érdekei nem mindenben azonosak, ez pedig csökkentheti a kohéziót, ráadásul Magyarországnak Szlovákiával és Romániával a két országban élő magyar közösséggel szembeni visszaélések ügye miatt sem mindig egyszerű megtalálni a közös nevezőt.

Romániával ugyanakkor már csak azért is fontos a jó viszony, mert az utóbbi időben jelentős mértékben nőttek a magyar állam támogatásai, az oktatástól és egyháztól a gyermekvállalás támogatásának kiterjesztéséig és nem utolsósorban a gazdaságfejlesztési programokig számos téren segíti az itt élő magyar közösséget. Vagyis a magyar állam gyakorlatilag a román állam által elhanyagolt feladatokat hajtja végre – Bukarestnek ezért elvileg hálásnak kellene lennie, de mivel magyar nemzetpolitikai ügyről van szó, ezért nem ennyire egyértelmű a dolog.

A támogatások ügyének tragikomikus vonzatot kölcsönöz, hogy még erdélyi magyar ellendrukkerei is vannak: egyes balliberális és szélballiberális megmondóemberek „gyarmatosítást” vizionálnak, azt, hogy az erdélyi magyar közösség a budapesti pénzekért cserébe feladja az önállóságát – mintha bármikor is létezett volna ilyen, illetve mintha olyan, külső hatalomról lenne szó, amihez semmi közünk.

Ameddig ugyanis Bukarest fennhatósága alá tartozunk, a nem explicite kimondott, de létező román nemzetstratégia pedig a magyar közösség lassú felszámolására törekszik, addig önerőből a magyar közösség nem tudja megteremteni a fennmaradásához szükséges forrásokat. Legalábbis addig nem, amíg egy erdélyi magyar bank létre nem jön az itteni magyar közösség terveinek finanszírozására. Ezt azonban immár 28 éve hiába várjuk. Meg aztán vélhetően nem tévedünk nagyot, ha úgy véljük: az igazi baj nem a támogatás ténye a bírálók szemében. Hanem főleg az, hogy nem kizárólag ők kapják, illetve nem ők rendelkezhetnek a szétosztása fölött.

Románia számára ugyanakkor szintén fontos lehet a „klubhoz” való csatlakozás. Nem pusztán azért, mert – a vitatható igazságügyi módosítások miatt nem is teljesen jogtalanul – a jelenlegi kormány nem számít Brüsszel szíve csücskének, és a többi, a jelenlegi brüsszeli politikai irányvonalat szentírásnak tekinteni nem hajlandó országgal együtt hatékonyabban léphet fel. Hanem azért is, mert hiába az a fő célkitűzése Bukarestnek, hogy az ország az EU kemény magjához tartozzon egyes nyugati tagálla­mokkal együtt, egyrészt a többi térségbeli országhoz hasonlóan úgysem tekintik magukkal egyenrangúnak, másrészt az oda vezető út akkor is Magyarországon keresztül vezet.

A legfontosabb tényező azonban minden érintett közép-európai ország és nemzet számára az, hogy a szövetségépítés, az egymás melletti kiállás mindannyiuk számára hasznos lehet. És ez nem jelenti azt, hogy ellenségnek kell tekinteni akár az EU-t mint intézményt, akár a nyugati tagállamokat.
Kérdéses, milyen mértékben lehet sikeres a budapesti próbálkozás, miközben mindegyik érintett ország a saját partikuláris érdekeit követi. Mindenesetre a történelem tanúsága az, hogy Közép-Európa népei akkor tudnak sikeresek lenni és ellenállni a keleti, déli vagy akár nyugati irányból érkező beavatkozási kísérleteknek, legyenek azok bármilyen természetűek, ha a lehető legszorosabban együttműködnek egymással.

korábban írtuk

Bukarest: Magyarország nem kötheti le a Fekete-tengeren kitermelt teljes gázmennyiséget

A román külügyminisztérium szerint nem köthetik le egyetlen ország cégei a Fekete-tengeren kitermelt, és egy újonnan megépítendő magyar–román vezetéken keresztül szállított teljes földgázmennyiséget.