Nem kizárható ugyanakkor a második lehetőség sem, hiszen a gazdasági mutatók javulni látszanak, és a részben megújult kabinet némi kampányosztogatással kísérli majd meg magához édesgetni a választókat. A kormány indulása nem sikerült a legjobban. Az, hogy a leköszönt Boc-kabinet hagyományait folytatva máris kijátszotta a parlamenti szabályokat, amikor az ellenzék híján hivatalosan határozatképtelen szakbizottságokkal is megszavaztatta a meghallgatott minisztereket, mindvégig foltként éktelenkedik majd a kabinet ázsióján. Az már az eddigiekből is látszik, hogy a kormányfő mozgástere bizonyos mértékig korlátozott. A kabinet kiválasztásakor minden tárca élére egy jelölt „közül” választhatott – amelyet a tárcát birtokló párt bemutatott neki.
Ám azzal, hogy felkészült és kiváló diplomata, és a hírszerzés élén is megállta a helyét, hiába függ bizonyos mértékben Băsescu államfőtől és a koalíciós pártoktól, személyével sikerült megtörni az ellenzék lendületét – ezt jelzi Victor Ponta PSD-elnök tegnapi, békülékeny beszéde és az USL-en belüli perpatvar. A PDL a harmadik vonal előtérbe tolásával próbálja „pihentetni” az elfáradt első vonalbeli politikusokat – kérdéses, bejön-e a trükk. Igaz, legalább próbálkoztak: az RMDSZ dogmaként kijelentette, hogy az ő miniszterei tévedhetetlenek. Kérdés, a polgárok is így gondolják-e. A szövetség amúgy rövid távon a kormányátalakítás nyertese, bár az előre hozott választás csökkentette volna riválisai esélyeit. Mivel politikai célkitűzései vannak, nem fogadhatott el szakértői kormányt, hiszen magyar riválisai miatt eredményeket kell felmutatnia. Így siker, hogy a kormányprogramba bekerült a kisebbségi törvény sürgős elfogadása, illetve más, kisebbségi témák. Ráadásul a szövetség zsarolási potenciálja még erősebb, mint korábban. Persze a programba bármit könnyű beleírni, megvalósítani azonban már jóval nehezebb. Amint az az elmúlt években többször is bebizonyosodott.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.