2010. április 01., 09:572010. április 01., 09:57
Felkavaróak azok a képsorok is, amikor egy korrupciós ügyekben is ítélkező bírót lát az ember bilincsre verve, miután a korrupcióellenes ügyészség leleplezte romlott üzelmeit. Hol hát a határ? Meddig vezetnek a korrupció szálai? Az ember – miközben e kérdéseket teszi fel – önkéntelenül is arra vágyik, hogy minél többet megtudjon az összefonódásokról.
Vágyódik arra, hogy fény derüljön az igazságra, és rács mögé kerüljenek mindazok, akik megcsúfolták az igazságszolgáltatást, a demokráciát. Az információkat azonban csomagolva kapja. A csomagolás pedig sok esetben a politikai leszámolás gyanúját veti fel számára. Észre sem veszi, hogy minél többet tud, annál erősebb undor fogja el, annál erősebb benne a bizalmatlanság az egész rendszerrel szemben. Az az érzés uralkodik el rajta, hogy valamennyi vezető, valamennyi politikus, valamennyi törvényszéki bíró bemocskolódott; nincs kiben bíznia, a helyzet teljesen reménytelen.
Lassan már abban sem hisz, hogy a demokrácia játékszabályai képesek megtisztítani a társadalmat. És akkor marad a régi, diktatórikus rendszerekbe való visszavágyódás vagy az alternatív rendteremtők iránti vágy. Utóbbi pedig adott esetben a Magyar Gárdában vagy valamely külső, idegen hatalomban testesül meg, amelyet a rendre vágyó polgár hirtelen megváltónak képzel.
Úgy tűnik, a politikai osztály egyelőre Magyarországon sem, Romániában sem találta meg a megnyugtató megoldásokat. Pedig hát a demokráciába, a közjó győzelmébe vetett általános hit ugyanolyan fontos tényezője egy ország felemelkedésének, mint a korrupcióval való teljes leszámolás.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok