HIRDETÉS

Rostás Szabolcs

2017. július 03., 23:32

Kikényszerített időszerűségek

Az égvilágon semmi kivetnivaló nincs abban, ha egy igazságügy-miniszter kezdeményezésére a bírák és ügyészek szakmai felügyelete vizsgálatot indít egy adott ügyészség tevékenységének kiértékelésére.

A gyanakvás viszont kifejezetten ajánlott, ha mindez Romániában történik. Az eljárás végkimenetelének jogszerűsége pedig alapvetően megkérdőjelezhető, ha mögötte az a román balliberális hatalom áll, amelynek vezetői közvetlenül érdekeltek a nyomozó hatóságok hiteltelenítésében, az igazságszolgáltatás térdre kényszerítésében.

A Bukarestben röpke két hét alatt lezajlott kormányváltás egyik legnagyobb rejtélye sokak számára, hogy miként maradhatott az igazságügyi minisztérium élén Tudorel Toader. Az az egykori alkotmánybíró, akit a Btk. „megszelídítésére” hivatott hírhedt 13-as számú kormányrendeletet övező botrány hatására neveztek ki tárcavezetőnek, ebben a minőségében pedig az volt a be nem vallott feladata, hogy leváltsa a korrupcióellenes ügyészség (DNA) és a főügyészség vezetőit.

Pár hetes villámátvilágítás után le is vonta a következtetést: súlyos rendellenességek érhetők tetten a két nyomozó hatóság működése során, ennek ellenére Laura Codruţa Kövesi és Augustin Lazăr menesztését nem tartotta időszerűnek. Nos, az időszerűség elodázása miatt a miniszter magára vonta Liviu Dragnea PSD-elnök haragját, a Grindeanu-kabinet bukásakor pedig borítékolható volt, hogy Toader nem őrzi meg bársonyszékét.

De vajon mi az oka, hogy nem így történt? A magyarázat egyértelműen az, hogy az igazságügy-miniszter vállalta: „időszerűvé” teszi a főügyészek eltávolítását. Okokat nyilvánvalóan könnyű lesz találni, elvégre a korábban főügyészi mandátumot is lehúzó Kövesi tevékenységében megannyi a homályos folt, a mai napig nem sikerült tisztázni például a titkosszolgálatokhoz, vagy éppenséggel az olyan kétes hírű üzletember-politikusokhoz fűződő viszonyát, mint az igazságszolgáltatás haragja elől menekülő Sebastian Ghiţă.

Mivel a korrupcióellenes küzdelem, illetve a DNA működése nem állhat vagy bukhat egyetlen emberen, mindenképpen kivizsgálandó az ügyészség tevékenysége – a dilemma abban áll, hogy nem csap-e át az átvilágítás a politikai hatalom bosszújába. Márpedig efelől nem lehetünk bizonyosak.

Az igazságszolgáltatás függetlenségének és a jogállamiságnak a hívei egyedül abban bízhatnak, hogy a DNA pártatlan működését feltételek nélkül támogató nagyhatalmak (értsd: Washington és Brüsszel) árgus szemekkel követik a most bejelentett kivizsgálást, eredményét pedig csak abban az esetben hajlandók elfogadni, ha megbizonyosodtak, hogy ez nem politikai és személyes érdekek mentén születik. Vagyis Kövesiék akkor mennek, ha ennek időszerűségéről Románia nyugati partnerei is meggyőződnek.

Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
Bálint Eszter 2017. július 03., hétfő

Tűzoltók az ország élén

A világ – legalábbis szűk térségünk – legröhejesebb és sajnos egyben legtöbb kárt okozó kormánypártjaként vonulhat be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a történelembe.

Molnár Judit 2017. július 02., vasárnap

Séta a piramisban

Dicséretes, ahogy a nagyváradi városvezetés gondoskodik a lakosság fizikai erőnlétéről.

HIRDETÉS
Balogh Levente 2017. június 30., péntek

Dragnea régi-új kormánya

Teljesen fölösleges, de legalább annál ártalmasabb közjáték végére került pont azzal, hogy a parlamenti többség az RMDSZ közreműködésével bizalmat szavazott Mihai Tudose kormányának.

Páva Adorján 2017. június 28., szerda

Bukaresti vizsgaidőszak

Liviu Dragnea nem haragszik az RMDSZ-re. Immár kiderült, a Sorin Grindeanu kormányfő kicsinálása érdekében indított flúgos hadjárat utolsó csatája előtt a magyar szövetség a véltnél jóval kevesebbet kockáztatott.

HIRDETÉS
Kiss Judit 2017. június 28., szerda

A hivatástudat hatványai

– Annyi mesét tudok, hogy három nap es kéne, amíg összeszámlálnám. – Tudok eleget, de nincs kinek mondjam – jegyezték meg azok a moldvai csángó idős asszonyok, akik a Bákó megyei Lujzikalagorban gyűltek össze nemrég egy mesemondó rendezvényen.

Rostás Szabolcs 2017. június 26., hétfő

Helyből bukás

Siralmas. Ez a jelző a legalkalmasabb annak kommentálására, hogy a román balliberális koalíció Mihai Tudosét terjesztette fel a miniszterelnöki tisztségre.

HIRDETÉS
Rostás Szabolcs 2017. június 25., vasárnap

Ünnep, gyász

„Megértem és tisztelem azt a büszkeséget, ami a magyarokat eltölti ezen a rendkívüli napon, ebben osztozom Önökkel”.

Molnár Judit 2017. június 25., vasárnap

Méregdrága ingyenesség

Akárhogy is forgatjuk, bármerről is nézzük, az elmúlt napok eseményeit ingyen­cir­kuszként értelmezhetjük: ismét bebizonyosodott, hogy Románia a korlátlan lehetőségek hazája, hisz olyan attrakciót is be tud mutatni, amit máshol el sem tudnának képzelni.

Balogh Levente 2017. június 22., csütörtök

Kedves RMDSZ, akkor ennyit a kis lépések és a kijárás politikájáról

Az elmúlt napok romániai politikai válsága, háttéralkui és machinációi, amelyeknek az RMDSZ is aktív részese volt, végképp megmutatták, mennyit ér a magyar szervezet immár több mint két és fél évtizede hirdetett elmélete.

Rostás Szabolcs 2017. június 21., szerda

Vereséggel felérő győzelem

Megtörténhet, Liviu Dragnea úgy jár a saját miniszterelnöke ellen beterjesztett bizalmatlansági indítványa sikerével, mint a tábornok, aki megnyeri ugyan az ütközetet, ám a vérre menő csata után kénytelen rádöbbenni, hogy hadsereg nélkül maradt.

HIRDETÉS
Vélemény
Bálint Eszter: Tűzoltók az ország élén

A világ – legalábbis szűk térségünk – legröhejesebb és sajnos egyben legtöbb kárt ...

Molnár Judit: Séta a piramisban

Dicséretes, ahogy a nagyváradi városvezetés gondoskodik a lakosság fizikai erőnlétéről.

Balogh Levente: Dragnea régi-új kormánya

Teljesen fölösleges, de legalább annál ártalmasabb közjáték végére került pont ...

HIRDETÉS
HIRDETÉS