Kijevi felelősség

Ungváron most egy hónapon belül másodszor támadták meg a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) székházát, az ablakban elhelyezett robbanószerkezet pedig jókora károkat okozott.

Könnyű lenne csípőből azt feltételezni, hogy szélsőjobboldali ukránok lehettek az elkövetők, hiszen ukrán neonáci szervezetek már több ízben is tartottak provokatív felvonulásokat a magyarlakta városokban.

Ráadásul az ukrán szélsőségeseknek már csak azért is begyükben lehetnek a magyarok, mert a kisebbségi diákok anyanyelvi oktatása elsorvasztásának céljával elfogadott, fasisztoid ukrán oktatási törvény miatt Magyarország bejelentette: mindaddig bjkottálja Ukrajna integrációs tökevéseit a NATO-ba és egyéb nyugati szervezetekbe, amíg vissza nem vonják a törvénycikkelyt, amely valóban teljesen elfogadhatatlan egy magát demkratikusnak hirdető államban.

A helyzet azonban mégsem ennyire egyszerű. Az ukrán hatóságok szerint ugyanis olyan, szélsőjobboldali lengyelek az elkövetők, akik korábban Ukrajna keleti felében, orosz zsoldban harcoltak az ősellenségnek tekintett ukránok ellen. (Nem kicsit tudathasadásos eset egyébként, hogy annyira képesek az ukránokat gyűlölni, hogy a másik ősellenséggel, az oroszokkal fognak össze ellenük).

Vagyis mindezzel arra utaltak, hogy orosz provokációról van szó, amelynek az a célja, hogy még jobban összeugrassza az oktatási törvény miatt amúgy is szemben álló magyarokat és az ukránokat, és a Donbasszhoz hasonlóan Kárpátalján is nyílt konfliktust generáljon.

Ez a legkevésbé sem kizárható forgatókönyv, évezredek óta alkalmazott trükk, és ki is nézhető az orosz félből, amely a jelek szerint a lappangó ellentétek kiélezésével próbálja destabilizálni a térséget, előkészítendő a terepet a befolyási övezetének esetleges kiterjesztésére.

Vagyis a kárpátaljai magyar közösség jelenleg egy geopolitikai játszma járulékos áldozata, amelyben az egyik oldalon Washington és a meglehetősen teszetosza, jórészt az események után loholó EU, a másikon pedig az Ukrajnát saját csatlósaként megtartani akaró, a nyugati befolyási övezetet határaitól minél távolabb tolni akaró Moszkva áll.

A jelenlegi kijevi vezetés egyelőre élvezi a Nyugat bizalmát, ezért is gondolta úgy: miközben az orosz óriással hadakozik több-kevesebb sikerrel, megengedheti magának, hogy nemzetépítő törekvései részeként a még nála is kisebbekkel, az országban élő nemzetiségekkel szemben indítson soviniszta hadjáratot, amelynek egyik eleme az oktatási törvény, illetve a kisebbségi anyanyelvhasználat szempontjából kedvező nyelvtörvény elleni hadjárat.

Vagyis a legkevésbé sem mondható el, hogy az ukrán vezetésnek, a kijevi politikumnak nincs felelőssége abban, hogy egyre feszültebb a magyar-ukrán viszony, és elegendő egy kis szikra, hogy Kárpátalján is súlyosabb, erőszakos cselekmények következzenek be.

Ezért lényegesen kisebb esély lenne a magyarok és az ukránok összeugrasztására, ha az ukrán fél végre megtenné azt a lépést, amely a leghatékonyabban lenne képes enyhítei a feszültséget, amelyet Moszkva bármikor megpróbálhat eszkalálni. Vagyis eltörölné az oktatási törvény náci gyakorlatot idéző, egyértelműen a kisebbségek asszimilálását vagy elüldözését célzó jogszabályt. És a továbbiakban letenne a nemzeti kisebbségek ellen folytatott hadjáratról.