Kézfogástól nyafogásig

Messziről jött ember mondta ki rólunk a szentenciát, hogy barlangi lények vagyunk, tehát akár el is intézhetnénk egy kézlegyintéssel, miszerint azt mond, amit akar.

De nem, mi ezt nem hagyjuk annyiban, hiszen amellett, hogy tuskók vagyunk, meg is sértődünk, ha ezt a fejünkhöz vágják. Szóval egy Székelyföldön élő budapesti női vállalkozó arra panaszkodik, hogy fogadott hazájában nem fognak vele kezet a férfiak. Holott ő az anyaországban másképp szocializálódott, Budapesten pedig a versenyszférában teljesen elfogadott, hogy a két ellenkező nem tagjai kezet fognak egymással. Azt mondja, nagyon sokszor előfordult, hogy ott állt egyedüli nőként a férfiak között, és az érkezők mindenkivel kezet fogtak, vele azonban kivételt tettek.

A Székelyföldön vállalkozó pesti hölgy szavaiból persze nem derül ki, mi is történt valójában. Arról lehetett vajon szó, hogy ő kezet nyújtott a székely atyafiaknak, ők azonban az elemi udvariassági szabályra fittyet hányva megtagadták a kézfogást, mint Liviu Dragneától a liberális szavazóbiztos a referendumon vagy svájci muszlim diákok a női tanáruktól?

Nagy a gyanúnk, hogy nem ez történt. Mert bármennyire is elmaradottak, a szebbik nemet lenézők és semmibe vevők egyesek szemében az erdélyi magyarok, legyen bármennyire patriarchális az itteni társadalom, annyira azért az itteni férfiember se vetemedik, hogy ne legyen hajlandó kezet fogni egy nővel, ha az kinyújtja felé a jobbját.

És ezzel meg is állhatunk, mert itt van a kutya elásva. Az erdélyi, székelyföldi férfiembernek ugyanis azt tanították az illemtanórán, miszerint a kézfogás egyik alapszabálya, hogy idősebb a fiatalabbnak, vezető a beosztottnak, nő a férfinak nyújt kezet elsőként. És az sem illik, hogy valaki tolakodjék a kézfogással, ha a másik elmulasztja a kezét nyújtani.
A többi csak nyafogás.