2012. augusztus 29., 09:332012. augusztus 29., 09:33
A megyei tanácselnök utolsó pillanatban visszavont – szerintem inkább csak elnapolt – határozattervezetének első számú hivatkozási alapja az a takarékosság, amely az egyre elhúzódó gazdasági válságban más megoldás híján bármikor könnyen elővehető, sőt választóknak és önkormányzati képviselőknek egyaránt el is adható.
Csakhogy itt és most sem a néhány esztendeje tomboló pénzhiányról, hanem mindenekelőtt a mindenkori hatalmi tényezőknek a művelődéshez, nemzetközibb szóhasználattal élve, a kultúrához – ezen belül az irodalomhoz – mint közízlést, a társadalom szellemi gazdagságát, de frissességét is befolyásoló tényezőhöz való viszonyulásáról van szó.
A Maros megyei példa ugyanis abba az idestova huszonhárom éve látható folyamatba illeszkedik, amelynek lényege, hogy központi forrásokból a kultúrára egyre kevesebb jut. Az egyre csonkább költségvetés, az anyagi ellehetetlenülés veszélye miatt volt kénytelen a művelődési tárca, illetve az írószövetség kötelékeiből kihátrálnia, és a lokálpatriotizmus pártfogó voltára is számítva, helyi/megyei önkormányzatokhoz átkérezkednie olyan lapoknak/folyóiratoknak, mint – az ábécé sorrendjében szólva – a Helikon, a Korunk, a Látó, a Művelődés, a Tribuna és a Vatra. Innentől kezdve az érintett önkormányzatokon múlik (majdnem) minden.
Csakhogy a Maros megyei kettős lapbeolvasztást, egyben a megjelenés gyakoriságának csökkentését, értelemszerűen akár a megszűnést sem kizáró kezdeményező – miközben arra hivatkozik, hogy a hatáskörébe tartozó kulturális intézmények sajátosságainak mélyebb megismeréséért vizsgálja a rendszert – éppen azt nem látja, hogy e két irodalmi lap, általában a kultúra akkor teremt igazi értékeket, ha finanszírozzák, és békén hagyják, hadd működjön. Vagyis ha önjáró. És mint mindenütt a világon: nem anyagi értelemben nyereségorientált.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.