2011. május 26., 09:142011. május 26., 09:14
Azért nem zen módra vezetek, tényleg sokszor gondolom azt, hogy az egész város folyton 32-vel megy, ami nekem éppen nem jó, valahogy nem tudok ráhangolódni, menjenek ötvennel, vagy ha már krúzolunk, akkor hússzal, de ne pont 32-vel, mert megőszülök, ezt nem lehet így kibírni, és a rohadt életbe… Ezt régen mondtam is a fogam között szűrve, közben álságos mosollyal, hogy menj, csak menj, nehogy egy icipicit felgyorsulj, biztos 32-ben születtél, ez a szerencseszámod meg ilyeneket. Ám amióta Zsófi hátul kucorog, a rohadt élet eleve kizárt, de a többi eszmefuttatás is elmaradt, mert nem éri meg a fáradságot, a kis hölgy ugyanis mindent visszakérdez, hogy tényleg harminckettőben született, meg honnan tudom, és a harminckettő az sok, vagy kevés, meg a számok ugye sohase érnek véget, s ilyenek. Tehát a szitkozódás, a csendes morgás kimaradt a sofőréletemből. Nem vezetek hibátlanul, mert ilyen esendő vagyok, de mindig bocsánatkérőn, ártatlanul rezgetem a szempillámat, ha valami kapitális marhaságot vétek, és ez általában bejön, mindenkire rátelepszik a nagy békesség és tunya boldogság, semmi adrenalin. Amit nem értek, ha teljesen szabályosan közlekedem, és valaki ettől kikattan. Az óvodai parkoló bejáratánál egy autó fér el, tehát ha valaki megy befele, a kifele tartó megáll, megvárja, majd indul ő is. Ez így működik zökkenőmentesen, hosszú évek óta, megy-vár-indul-vár-megy. Elég monoton, nem mondom, de nekünk bejött. Megyünk a minap, szabad az út, ráhajtok a keskeny sávra, félúton vagyok, amikor megjelenik szemben, akinek ugye várnia kéne. Vár is, de az úr vezető látványosan tépi a haját, integet, beint, némán ordít, a pantomim minden eszközét bevetve mutatja, hogy ő most verbálisan agreszszív. Zsófi aggódik, hogy a bácsi rosszul van, és ezzel feladja nekem a bosszú édes eszközét. Mert ráérősen megálltam, elzárva az utat, megállítottam a motort, kiszálltam, odasétáltam hozzá, és anyásan faggatóztam, hogy mire van szüksége, miben segíthetek, rosszul aludt, allergiás rohama van esetleg. Aztán mégiscsak abbahagytam a színjátékot, attól tartva, hogy valóban szívszélhűdése lesz. Mégsem vagyok szadista, na.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!