Hirdetés

Ketten az úton

Jól van, tudom, hogy csontig rágott. Biztosan azért, mert naponta több alkalommal elautózunk egymás mellett, a folyamat nagy része automatikus, azért mégiscsak bevillan néha, hogy itt döcögök, próbálok figyelni rád, aki előttem, mögöttem, mellettem csorogsz, szinkronban mozgunk, egymásra hatva, olyan az egész, mint egy jól begyakorolt társastánc.

Bíró Blanka

2011. május 26., 09:142011. május 26., 09:14

 Azért nem zen módra vezetek, tényleg sokszor gondolom azt, hogy az egész város folyton 32-vel megy, ami nekem éppen nem jó, valahogy nem tudok ráhangolódni, menjenek ötvennel, vagy ha már krúzolunk, akkor hússzal, de ne pont 32-vel, mert megőszülök, ezt nem lehet így kibírni, és a rohadt életbe… Ezt régen mondtam is a fogam között szűrve, közben álságos mosollyal, hogy menj, csak menj, nehogy egy icipicit felgyorsulj, biztos 32-ben születtél, ez a szerencseszámod meg ilyeneket. Ám amióta Zsófi hátul kucorog, a rohadt élet eleve kizárt, de a többi eszmefuttatás is elmaradt, mert nem éri meg a fáradságot, a kis hölgy ugyanis mindent visszakérdez, hogy tényleg harminckettőben született, meg honnan tudom, és a harminckettő az sok, vagy kevés, meg a számok ugye sohase érnek véget, s ilyenek. Tehát a szitkozódás, a csendes morgás kimaradt a sofőréletemből. Nem vezetek hibátlanul, mert ilyen esendő vagyok, de mindig bocsánatkérőn, ártatlanul rezgetem a szempillámat, ha valami kapitális marhaságot vétek, és ez általában bejön, mindenkire rátelepszik a nagy békesség és tunya boldogság, semmi adrenalin. Amit nem értek, ha teljesen szabályosan közlekedem, és valaki ettől kikattan. Az óvodai parkoló bejáratánál egy autó fér el, tehát ha valaki megy befele, a kifele tartó megáll, megvárja, majd indul ő is. Ez így működik zökkenőmentesen, hosszú évek óta, megy-vár-indul-vár-megy. Elég monoton, nem mondom, de nekünk bejött. Megyünk a minap, szabad az út, ráhajtok a keskeny sávra, félúton vagyok, amikor megjelenik szemben, akinek ugye várnia kéne. Vár is, de az úr vezető látványosan tépi a haját, integet, beint, némán ordít, a pantomim minden eszközét bevetve mutatja, hogy ő most verbálisan agreszszív. Zsófi aggódik, hogy a bácsi rosszul van, és ezzel feladja nekem a bosszú édes eszközét. Mert ráérősen megálltam, elzárva az utat, megállítottam a motort, kiszálltam, odasétáltam hozzá, és anyásan faggatóztam, hogy mire van szüksége, miben segíthetek, rosszul aludt, allergiás rohama van esetleg. Aztán mégiscsak abbahagytam a színjátékot, attól tartva, hogy valóban szívszélhűdése lesz. Mégsem vagyok szadista, na.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés