Kétfordulós következetlenség

A kétfordulós választások erőltetése jellegzetesen olyan ügy, amely kizárólag azon pártok számára fontos, amelyek azt forszírozzák. Félreértés ne essék: egyáltalán nem tartjuk ördögtől valónak, ha egy politikai alakulat olyan törvényi környezetet szeretne kialakítani, amely kedvező számára. Ugyanakkor nem ártana odafigyelni a prioritások sorrendjére is. Márpedig Románia jelenlegi gazdasági és szociális helyzete ismeretében igencsak valóságtól elrugaszkodott lépés, hogy például a magát a nyugati politikai és üzleti kultúra hazai fáklyavivőjeként vizionáló Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) egyenesen a Nemzeti Liberális Párt (PNL) által adott, kisebbségi kormány támogatásának megvonásával zsarol arra az esetre, ha nem kezdeményezi egy héten belül a választási törvény módosítását.

Egyértelmű, hogy a PNL, az USR és a népi Mozgalom Párt (PMP) is azért akar kétfordulós választást, mert arra számít, hogy ezzel tudja kiütni a nyeregből a nemrég a kormány éléről ellenzékbe taszított Szociáldemokrata Párt (PSD) polgármestereit. Hiszen a jelenlegi PSD-ellenes hangulatban a második fordulóban lényegesen könnyebb lenne egységfrontot kovácsolni a jobbközép jelölt mögött a PSD-s politikussal szemben. Éppen ezért érthető, hogy a PSD-nek viszont esze ágában sincs tétlenül nézni mindezt, és bizalmatlansági indítvány benyújtásával fenyegetőzik arra az esetre, ha a kormány már a soron következő önkormányzati választás előtt, ráadásul a parlament megkerülésével, felelősségvállalással vagy sürgősségi rendelettel akarná módosítani a választási törvényt. Ebben szövetségesre találna az RMDSZ-ben, amely ugyanilyen vehemensen ellenzi a módosítást, márpedig kettejüknek még megvan a többsége ehhez – igaz, a román politikát, illetve a képviselők és szenátorok pártváltási hajlandóságát ismerve kérdéses, hogy meddig.

Nem mintha amúgy a kétfordulós polgármester-választás önmagában véve rosszabb lenne az egyfordulósnál. Mint ahogy fordítva is igaz. Csakhogy jelen pillanatban két olyan párt szorgalmazza teli szájjal a választási törvény módosítását, amelyek eddig fennen hangoztatták, hogy az igazságszolgáltatást tiszteletben kell tartani, az alkotmánybíróság ítéletei szentek, ezeknél pedig már csak azok a kinyilatkoztatások szentebbek, amelyeket a nemzetközi szervezetek tesznek Románia kapcsán. Márpedig korábban az alkotmánybíróság, valamint az Európa Tanács alkotmányügyi szaktestülete, a Velencei Bizottság is figyelmeztette a bukaresti illetékeseket: legitim ugyan a választási törvények módosítása, de azt mellőzzék a választásokat megelőző egy évben. Most pedig akárhogy is nézzük, az önkormányzati választásokig nagyjából csupán fél év van hátra. De hát hiába, a jelek szerint a magukat európai és demokratikus gondolkodásúnak tekintő pártok úgy vélik: részükről még az is belefér az európaiságba és a demokráciába, hogy szembe menjenek a korábban általuk is hangoztatott alapelvekkel, ha ebből közvetlenül profitálhatnak. (Az külön nevetségessé teszi a helyzetet, hogy a magát szintén a demokrácia őrangyalának beállító Klaus Johannis államfő is ezen az állásponton van).

Az RMDSZ részéről annyiban érthető az ellenkezés, hogy a kétfordulós választás során a vegyes lakosságú településeken a „békés egymás mellett élés” és az „európai tolerancia” jegyében a román pártok rendszerint összefognak a magyar jelölt ellen, és etnikai szavazás zajlik. Ezzel pedig számos RMDSZ-es polgármesteri tisztség elúszhat. Így az RMDSZ kormánybuktatással való fenyegetőzése sem teljesen illegitim, hiszen az sajnos nemigen várható, hogy a román elöljárók figyelembe vegyék a magyar közösség sajátos igényeit.

Mielőtt azonban bárki is azzal vádolna meg, hogy az RMDSZ-ért aggódunk, gyorsan szögezzük le: mivel – pláne az önkormányzatokban – nem egyedüli pártként képviseli a magyar közösséget, nem az RMDSZ érdeke, hanem a magyar érdek a legfontosabb. Ami az, hogy a magyar pártok a lehető leghamarabb kezdjenek egyeztetést a közös jelöltek támogatásáról azokon a településeken, ahol ezáltal növelhető a magyar polgármester megválasztásának esélye, vagy legalább a nagyobb arányú magyar jelenlét a képviselő-testületekben.