Két Eminescu-vers között elvész a lényeg

Egy korábbi szakértői vélemény szerint ennek oka többek között az, hogy amíg 2017-ig a vizsgatételek főként a memorizált anyagmennyiséget mérték, és a 7-es jegy elérhető volt a román nyelv különösebb értése nélkül is, idén a hangsúly áttolódott a szövegértésre és argumentációra, a bemagolt anyaggal csak a 4-es osztályzat volt elérhető.

E sorok szerzője még akkor érettségizett, amikor nemhogy elég volt a bemagolt elemzés a sikeres érettségihez, hanem egyenesen elvárás volt, megszabott kulcsokkal javítottak, ami azt feltételezte, hogy ha az érettségiző nem használt adott szavakat, kifejezéseket, akkor pontokat veszített. Hogy mennyire nem volt jó az a rendszer, a saját bőrén érzi meg az ember. A helyzet az orvosnál a legsúlyosabb, ahol vagy nem tudjuk megmondani pontosan, hogy mi a bajunk, melyik testrészünk szúr, fáj, ég, csíp stb. Megannyi árnyalat, megannyi betegség, megannyi szerv, testrész, amelyek egyetlen Eminescu-versben sem szerepeltek, hogy mi, akik tömbmagyar vidéken nevelkedtünk, legalább onnan elsajátíthattuk volna.

De a mindennapokban is meg-megakad a mondat, és sokszor nem az a baj, hogy nem jut eszünkbe a keresett szó, hanem az, hogy feltételezhetően soha sem hallottuk azt. Például ha éppen ablakcserére készülünk, és fogalmunk nincsen, hogy is mondhatják az ablakpárkánynak, vagy nem tudjuk megkérdezni, hogy az utólagos kőművesmunkát vállalják-e, vagy saját szakállra kell intézkednünk. De érhet hirtelen meglepetés a román anyanyelvű zöldségesnél, hentesnél vagy a sarki kisboltban is.

Mert tulajdonképpen az alapvető szavak, kifejezések azok, amelyek kimaradtak szókincsünkből, amikor a Luceafărult, illetve az arról szóló nagyon okos elemzéseket magoltuk. (Meg is jegyezte még akkoriban, közvetlenül az érettségi után egy kolozsvári román ismerős, hogy milyen választékos, irodalmi szavakat használok. De persze azt nem tudta, hogy nem sokkal előtte gyűlt meg a bajom azzal, hogy szemétlapátot meg szappantartót kellett vásárolnom, mivel nem volt az albérletben.)

Pár éve a hatóságok is belátták, hogy nem lehet a más anyanyelvű diákoknak ugyanazt tanítani, amit a román ajkúaknak. Azonban az átállás tempója igen lassú, nem tudunk 2025-ig várni, hogy eljusson az érettségiig a beindult reform. Nincsenek kétségeink afelől, hogy a jelenleg fennálló helyzet diszkriminatív, ám afelől szkeptikusak vagyunk, hogy a hátrányos megkülönböztetés megállapítása az Országos Diszkriminációellenes Testület (CNCD) által valamit is változtatna. (Láthattuk az elmúlt héten, hogy ott gáncsolják el a számunkra kedvező jogszabályokat, ahol érik.)

De kezdetnek mindenképp jó lenne, egy nekünk kedvező, a mi igazunkat bizonyító ítélettel lehetne folytatni a küzdelmet. Hiszen nem maradhatunk örök hátrányban amiatt, hogy ha akarunk, akkor sem tudunk megtanulni annyira románul, hogy el tudjuk mondani az orvosnak, hogy mi és hogyan fáj, vagy hogy egy román ajkúval azonos esélyekkel érvényesülhessünk a munkaerőpiacon.