2010. július 27., 10:172010. július 27., 10:17
Az orvos szakértők beszámolója alapján fulladásos halálról van szó. A rendőrök nem tudták kihallgatni a felelőtlen papot, ugyanis nem hajlandó felvenni a telefonját, ennek ellenére gondatlanságból elkövetett gyilkosság alapos gyanújával emeltek ellene vádat. Arról nem szól a fáma, hogy vajon nem akartak kimenni hozzá személyesen és elfogni, nehogy kegyeletsértést kövessenek el, majd a pokolban égjenek, vagy egyszerűen nincsen pénz benzinre.
Még szerencse, hogy van, ahol csak felnőtt korú embereket keresztelnek alámerítéses módszerrel, így azok, ha szorult helyzetben érzik magukat, kiúszhatnak a pap kezei alól. Szomorú és félelmetes is egyben, hogy a mai korban még vannak olyan egzotikus számba menő helyek a vadkeleten, ahol megtörténhet az ilyesmi. Sokat hallani pedofil és homoszexuális papokról, de az utóbbi időszakban ez az egyetlen gyilkos istenszolga-történet.
Korábban Románia moldvai tájegységében történt, hogy egy ördögűzésben jártas pópa keresztre feszített egy apácát, akiről úgy vélte, megszállta a gonosz. A pap tudománya ugyanis csütörtököt mondott, és mivel nem a filmbeli Constantine-től vett órákat, nem sikerült maradéktalanul elhajtania a bestiát. A megoldás kézenfekvő volt tehát: a lelke csak a teste elpusztításával menthető meg az örökkévalóság számára. Ez persze őt már nem vigasztalta, de példája nekünk jó tanulság lehet.
Tudniillik, ha bennünk lakozik az ördög, ne dicsekedjünk vele, és főleg ne a keleti végeken. Tartsuk meg magunkban, csendben, ahogy abban a bizonyos szerződésben vállaltuk, amelyet annó a megvágott nagyujjunkkal láttamoztunk. Örüljünk, hogy van munkánk, nem vonták le tőlünk azt a sokat emlegetett 25 százalékot, és minden hó végén ki tudjuk egyenlíteni a számláinkat. Halkan megsúgom, ez mind az Ő munkája, ne akarjunk rosszat magunknak. Ha pedig ne adj’ isten politikusok vagyunk, el ne szóljuk magunkat semmikor, ne kérjük esdve a pillanattól, hogy „Oly szép vagy, ó, ne szállj tovább!”, mert a végén behajtatik a juss, és leváltanak egy röpke szavazás alatt.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.