Hirdetés

Kalózakciók

JEGYZET – A nosztalgiázva magát egyre gyakrabban dörzsölt tengeri medveként emlegető leköszönő félben lévő játékos elnöktől már megszoktuk, hogy fittyet hány az alaptörvény előírásaira, és a lehető legaktívabban bekapcsolódik a választási kampányba.

Molnár Judit

2014. október 21., 19:452014. október 21., 19:45

Jó előre megelőlegezett voksát a szocdemek egykori főtitkárának kávét főzögető titkárnőből más és más pártok lépcsőfokain gyorsan felfelé kúszó és hamarosan elnöki főtanácsossá, majd többrendbeli miniszterré avanzsált szőke ciklon lábai elé helyezte, nyár óta pedig nyílt sisakkal kampányol azért, hogy ez a hölgy üljön be az általa még melegen hagyott elnöki székbe.

Egyesek megpróbálkoztak ugyan a vérmes kampánynak alkotmányellenes jelzőt adni, de az alkotmánybíróság ünnepélyesen kinyilatkoztatta, hogy szabadidejében még az elnök is olyan trikót hord, amilyet akar, legyen azon akár pártlogó, arckép vagy bármi.

Nemrég aztán az elnöki rezidenciából, hivatalos zászlóerdővel övezve kiáltotta világgá, hogy akár tetszik, akár nem, igenis ezt az asszonyságot támogatja a nagy csatában, ugyanúgy, ahogy azt az elmúlt tíz év során is tette. Merthogy a legigazabb, leg, leg, leg, de minek is cifrázni: egy igazi földre szállt angyal.

A kampányvizeken történő elnöki kalózkodásokra tehát hiábavaló több szót vesztegetnünk. De ha az elnök így, akkor az egyház főemberei sem maradhatnak ki a buliból, holott az ő alapmesterségükhöz nem áll ugyanolyan közel a kalózkodás, de kicsire nem adunk. A már többször emlegetett alaptörvény hasonlóképpen tiltja az egyházat az aktív politikától, ám feltehetőleg arra gondoltak, hogy ilyesmivel törvényt sérteni nem is igazán nagy bűn. Nem főbenjáró. Illetve főbenjáró, csak nem az ő fejük a tét, hanem a választások utáni egész életük. Mert ha „jó\" jelölt mellé állnak, akkor csakis jól járhatnak ők is.

És lőn: az elmúlt napokban olyan hozsannázó kórussal fogadták az ifjú egészségügyi minisztert, hogy azt igazán bárki megirigyelhette. Ő csak biccentgetett jobbra-balra, fogadta a hódoló kézszorításokat és öleléseket, elmondott néhány banális szót, na de nem is ő volt az igazi célszemélye a magasságos pópáknak, hanem a szocdemek jelöltje, a jelenlegi miniszterelnök.

A legfontosabb pedig az egyházi alattvalók számára közvetített üzenet: minden templomban erre a pártjelöltre kérni az égi áldást, mert ha az akció bejön, az anyagiakban gazdag földi áldás is hamar megérkezik majd.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés