2012. július 04., 10:252012. július 04., 10:25
A sepsiszentgyörgyi restitúciós bizottság tagjait börtönbüntetéssel sújtó, vérlázítóan igazságtalan döntés annak a ténynek az újabb bizonyítéka, hogy itt már éles fegyverekkel lőnek ránk, és erre válaszolni kell – a nyílt csatatéren pedig akarva-akaratlanul fény derül arra, mennyit is érünk itthon és a világ szemében.
Először is az erdélyi magyar érdekvédelmi szervezetek akaratérvényesítési erejének nagy próbatétele következik: kiderül, hogy képviselőink a hosszas bukaresti pártmunka során szereztek-e olyan befolyást maguknak, amellyel az ilyen jellegű, rendkívül kiélezett helyzetekben élni tudnak, pontosan oda hatva, ahová kell. Szintén fontos teszt előtt áll a nemzetközi fórumokkal kapcsolatot tartó apparátusunk, hiszen nem mindegy, hogy – az egy bírócsere nyomán rövid idő alatt fenekestül felfordult perben – politikai nyomásra hozott, a tulajdonhoz való jogot semmibe vevő bírósági döntés kinek a fülébe jut el, és milyen szinten sikerül legalább egy elítélő nyilatkozatot kicsikarni. Ez ugyanúgy érvényes Budapest lobbitevékenységére, hiszen az RMDSZ-hez hasonlóan a magyar kormány is szolidaritást vállalt az elítéltekkel, és közölte: mindent megtesz annak érdekében, hogy a Mikó-per ügye eljusson a legfontosabb nemzetközi döntéshozókhoz.
És a legnagyobb próba éppen a demokrácia csúcsfórumaira, jobban mondva magára az Európai Unióra vár, hiszen alapvető jogelvei sárba tiprásának vagyunk a szemtanúi, és nagyon nem mindegy, hogy erre miként reagálnak Brüsszelben vagy Strasbourgban. Csak abban reménykedhetünk, hogy Európa végre hajlandó lesz valamilyen módon fellépni a román kormány garázdálkodásai ellen, hiszen nem engedheti, hogy egy kisebbségben élő közösség magára maradjon keserű sorsa jobbá tételéért vívott, egyre esélytelenebbnek tűnő harcában.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.