2010. május 07., 12:232010. május 07., 12:23
Ehelyett a kevésbé fasiszta másik kormánypárt által beterjesztett jelképtörvényt szavazta meg, amelynek értelmében például az iskolákban ki kell helyezni a nemzeti zászlót, a himnusz szövegét, valamint az alkotmány bevezetőjét.
Jó, legyünk igazságosak: az első változat szerint minden osztályban közszemlére kellett volna tenni a jelképeket, az új verzió szerint azonban csak az iskolák egy jól látható pontján. Igaz, cserében az eredetileg javasolt állami iskolák helyett az összes, egyházi és magán oktatási intézményre is kiterjesztette a jogszabály hatályát, nehogy már esetleg akadjon olyan magyar iskola, amelynek a diákjai nem részesülnek abban a megtiszteltetésben, hogy mindennap a szlovákok jelképeit csodálják.
Merthogy természetesen az egész hercehurca arra megy ki, hogy a magyarok ne érezzék már olyan jól magukat a szülőföldjükön, viszont minden egyes alkalommal, amikor belépnek az iskolába, eszükbe jusson, hogy ők tulajdonképpen csupán másodrendű polgárok egy olyan országban, ahol a szlovákok az urak. Az alkotmány bevezetőjében ugyanis a „Mi, a szlovák nemzet” (My národ slovenský) meghatározás olvasható, amit még a leszélsőségesebb balliberális megmondóember is csak nehezen tudna a más nemzetiségek iránti nyitottság és kultúrájuk elismerésének jeleként értelmezni.
Azért szerencse, hogy a himnuszt például nem minden hét elején, csak a tanév kezdetén kell elénekelni. Emlékszem, gyerekkoromban, ’89 előtt mekkora élményt jelentett, amikor reggelente háromnegyed nyolcra kellett beérni az iskolába, hogy az udvaron tornasorba fejlődve elénekeljük a kommunista román himnuszt, aminek amúgy senki sem tudta a szövegét, csak annyi volt meg belőle, hogy egy debil vagy színvak emberről szól, aki csupán három színt ismer ezen a világon. Mindenesetre a szöveg ismerete nélkül is lelkesen tudtuk gyűlölni. Úgyhogy ennek tudatában vélhetően nyugodtan kijelenthető: az állami jelképek védelméről szóló szlovák törvény kiagyalói némiképp árnyékra vetődtek. Borítékolható ugyanis, hogy annyian még nem gyűlölték a szlovák szimbólumokat, amennyien a törvény hatálybalépése után fogják.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.