2011. január 06., 10:272011. január 06., 10:27
Mégiscsak az a legjobb, ha én fordulok feléje, teljesen érdekmentesen, nem kérek semmit, csak úgy ráhangolódom. Ilyenkor mindkettőnknek jó. Ez ideális, és elég ritkán következik be, viszont a két állapot között nagyon sok a köztes viszony, például amikor én kuncsorgok, Ő meg kéreti magát. Vagy éppen tréfás kedvében van, és kapok egy fricskát. Nekem kell eldöntenem, hogy duzzogok vagy nevetek az egészen. És még az is megtörténik, hogy kihasználjuk egymást. Így elmondva úgy tűnik, mintha párkapcsolatban élnénk a Mindenség és én, olyanban, amely tudna mit kezdeni egy párkapcsolati terápiával. Mert a fricska benne van, de az apró játszmák felnőttekhez méltatlanok. Egyszóval kommunikációs nehézségeink is vannak a Mindenségnek és nekem. De amikor nem, akkor én kinézem a legfényesebb csillagot, és szemrebbenés nélkül addig repülök Vele. A kihasználás akkor van, amikor én kártyát vetek. Az adóhivatalnak mondom, hogy szűk baráti körömnek és térítésmentesen. Az összefüggéseket és a Mindenség jeleit csak akkor látom a kártyában, ha azt a velem szemben ülő is akarja. Mondjuk előfordultak már félrehallások, ezért megmondtam ugyan a barátunknak, hogy Kinga lesz a felesége, de mindannyian egy egészen más Kingára gondoltunk, mint akit végül elvett. A Mindenség nem mindig egyértelmű. De aztán jókat nevetgél rajtam, például összehoz mindenféle sarlatánokkal. Nagyon régen volt, amikor 18 éves összetört szívemet elvonszoltam egy okleveles jósnőhöz, aki mondott nekem a múltamból vakbél- és mandulaműtétet, majd amikor vakbelem és mandulám biztos birtokában ráztam a fejem, nemes egyszerűséggel azt mondta, a jövő betolakodott a múltképembe, és ha nem volt, akkor majd lesz mindenféle műtétem. És ennek ellenére buta szerelmes fejemmel napokig zokogtam, mert azt mondta, a fiút, aki után epedeztem, „megcsináltatták”, és soha nem lesz az enyém. Én zokogtam, a Mindenség meg hahotázott. Azóta már rég nem hagyom ennyire átverni magam. És mindezt itt és most azért írtam le az új évtized elején, hogy legyen ez is egy jel: én figyelek, és jó lenne, ha Ő is ezt tenné.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.