JEGYZET – Nagyon tetszett egy olyan hölgynek a frászbukbejegyzése, aki a napot a kávéadagjának posztolásával kezdi, minden kisebb-nagyobb dolgáról beszámol, és el nem mulasztaná este jelezni, hogy készülődik lefeküdni.
2015. július 12., 20:012015. július 12., 20:01
Az egyik virtuális férfibarátjára rákérdezett, hogy ha az éterben olyan jól elcsevegnek, nem volna-e illő végre az utcán is köszönni egymásnak, amikor majdnem naponta szembetalálkoznak.
Nem tudom, a férfi mit válaszolt, mert üzenetváltásuk aztán már nem ugrott a szemem elé, és nem vagyok olyan szenvedélyes frászbukoló, hogy mindenkinek a rejtett üzenete után kutakodjam. De a hölgy fent említett kérdése tetszett, mivel velem is előfordult, hogy olyasvalakivel találkoztam, aki előző nap aránylag személyes problémát közölt velem, én pedig adtam rá a nagy empatikus választ. Az utcán viszont mintha üvegből lettünk volna, átnéztünk egymáson.
És ahányszor hasonló történik, eszembe jut az a karikatúra, ami ugyancsak a közösségi oldalon jelent meg: egy ravatalnál két személy ácsorog, s az egyik azt mondja, milyen furcsa is az élet, a koporsót csak ők ketten kísérték ki, holott kétezernél is több barátja szerepel az internetes listáján.
Ám a legnagyobb bajban a volt tanítványaimmal vagyok a mai napig. Különösen az egykori leánykákkal, akik egyrészt felvették a férjük nevét, másrészt egy-két gyerekszülés után enyhén szólva megváltoztak, ráadásul ha nem is a saját, hanem a kicsi gyerekük képét teszik profilképnek, akkor teljesen tanácstalan vagyok. Nem rágódom sokat, de a kedves hangú barátkozni akarást elutasítom.
Előfordult, hogy többet nem jelentkezett be az illető, csak a személyes találkozáskor rótta fel kissé, hogy miért épp őt utasítottam el, és az osztálytársak közül másokat elfogadtam. Elmagyaráztam neki az előbb mondottakat, azóta is vígan „barátkozunk”. Ha az eddigiekből valaki azt a következtetést vonta volna le, hogy megátalkodott frászbukellenes volnék, azt ki kell ábrándítanom.
Szó sincs ilyesmiről, hisz épp az elmúlt hetekben találtunk egymásra egy legalább negyven éve „elveszített”, kedves kamaszkori barátnőmmel. Külföldre ment férjhez, és a levélváltás is megszűnt. Most viszont a beszélgetést majdnem ott folytattuk, ahol abbamaradt. Csupán azért, mert a valóságban is nagyon jól ismerjük egymást.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!