Hirdetés

Indul a bakter(áru)ház

A hazai vasúttársaság rekordszámba menő ötlettel állt elő a minap: mivel a vonatokra a kutyának sincsen gusztusa felülni, és kimondhatatlanul veszteséges a bolt, kiadnák bérbe az állomásokat. Úgy tervezik, majd jól menő plázák lesznek a sínek mellett, és a nyugati divatcégek helyi képviselői egymás torkára taposva fognak tolongani, ki vegye ki a bakter úrhoz legközelebbi helyiséget.

Végh Balázs

2010. szeptember 01., 10:102010. szeptember 01., 10:10

Nem is rossz elképzelés, majd a befektetők fizetik a rezsit, a bérleti díjból meg kielégítik a hangosbemondót, aki ekképp fogalmazza a közérdekű információt: „Kérem, vigyázzanak, a sajtpulttól öt perc múlva gyorsvonat indul a ruhásrészlegen át a fővárosba!” Aki nem figyel oda, annak elviheti a vonat a kolbászát, vagy a cipőjét. A háromféle utas, a szegény, a nagyon szegény és a nincstelen majd nagyon örül a kezdeményezésnek, és mindent meg fog tenni, hogy bejusson a váróterembe, ám attól félek, oda állami fizetésből nem lehet majd belépőt váltani. Az még kérdés, hogy a vonatok felőli peronon csak állóbüfék lesznek, vagy ki lehet majd ülni, és amíg iszogatjuk a söröket, kényelmünkről a vasparipa gondoskodik, hogy egyik lábunk itt, a másik amott legyen. Egy gond mégis van a dologgal, a nős férfiak biztosan nem utaznak majd vonattal, mert az amúgy nevetségesen drága jegy mellé még egy pár új topánkát és két nercbundát is ki kell sajtolniuk a költségvetésükből. Eggyel több ok arra, hogy az erősebbik nem böhöm nagy autót vásároljon, hiszen abban elfér minden, a vonatra pedig csak 50 kilóig pakolhatunk. Emellett autóval nem kell útba ejteni a bakter boltját, és azt a szerelők is aláírják, hiszen az utak megfelelő állapota miatt nekik is folyamatosan lesz munkájuk. Azt nem tudom, hogy a mostani, erősen illatos várótermekhez szokott közönség hogyan barátkozik meg a multiplex mozikkal, hiszen plázajelleg ide vagy oda, el kell majd töltenie azt a pár órányi késést, amely a Trianon előtti sínek teherbírása miatt keletkezik télen-nyáron. No, de sebaj, a subát bedobja a ruhatárba, és egy rákkoktélt szürcsölgetve megnézi a legújabb tengerentúli videoparádét, hiszen olyat a faluban még csak a polgármester fia láthat a HD-lavórral. Ez lesz a legszebb példája az állami és a civil szféra összefogásának, az állam adja a közönséget, a befektetők meg kiforgatják őket a vagyonukból. Itt lehet majd jó drágán venni nagyon haszontalan dolgokat, és ezeket egy lepukkant vagonban ellopatni az ebből élő alsóbb kasztokkal, akiktől egy másik vonaton, esetleg épp a visszaúton, majd meg lehet vásárolni fél áron.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés