Hirdetés

Imázsromlás

Bár Franco Frattini olasz külügyminiszter talán túlzott, amikor arról beszélt: akár diplomáciai szeptember 11-ét is okozhatnak a WikiLeaks által nyilvánoságra hozott titkos amerikai dokumentumok, annyi mindenképpen bizonyos, hogy az Egyesült Államok tekintélyét alaposan megrengette az a mintegy 250 ezer minősített irat és diplomáciai távirat, amely most a világ szeme elé került.

Balogh Levente

2010. november 30., 11:122010. november 30., 11:12

Gyaníthatóan igazából nem is az lepi meg a világ vezető politikusait és elemzőit, hogy az Egyesült Államok diplomáciai képviseletei jelentéseket küldenek Washingtonba az állomáshelyükön tapasztalható eseményekről, sőt még az sem hat újdonságként, hogy az amerikai hírszerzés olyan, a nemzetközi közvélemény előtt rejtett információk birtokába jutott, amelyek akár kompromittálóak is lehetnek egyes államokra.

Hiszen a jó öreg CIA csupán a dolgát tette – és lehetőségeihez mérten ugyanígy jár el minden ország titkosszolgálta. Még csak az sem annyira súlyos, hogy újfent bebizonyosodott: a washingtoni illetékesek igencsak lekezelően és arrogánsan vélekednek a világ vezető politikusairól. Hiszen egyrészt ezzel amúgy is tisztában van mindenki, másrészt pedig a titkosnak vélt belső kommunikációban más országok diplomáciai testületei, illetve hírszerző szolgálatai is megengednek maguknak vaskosabb kijelentéseket egyik-másik nagyhatalom vezetőjéről.

Ami azonban valóban megdöbbentő, az az, hogy ezen információk ilyen tömegesen a világ nyilvánosága elé kerülhettek. Az amerikai hírszerző szolgálatok és elhárítás számára a lehető legrosszabb bizonyítványt állítja ki az incidens, hiszen a világ egyik legprofesszionálisabb szakszolgálatáról derült ki, hogy képtelen megőrizni a rábízott legtitkosabb adatokat, olyannyira hogy azokat egy, az egyik Irakban állomásozó hírszerzési egységnél szolgáló közkatona is zavartalanul elolvashatta, sőt akár továbbíthatta is a leleplező portálnak.

Washington most igencsak kényes helyzetben van, hiszen mintegy húsz éve tartó egyedüli szuperhatalmai pozícióját már amúgy is egyre többen kérdőjelezik meg. Ráadásul a mondvacsinált okok miatt kirobbantot iraki, és az egyre kilátástalanabb afganisztáni háború nyomán amúgy is megtépázott imázsú Amerika iránti bizalom most még tovább csökken. Ám ezért a legkevésbé sem egy tikos információkat kiszivárogtató közlegény az első számú felelős.
 

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 15., vasárnap

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen

Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.

A szabad sajtó napjára. Diverziók a sajtószabadság ellen
Hirdetés
2026. március 13., péntek

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot

Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.

Bukarest ismét „megvásárolta” az amerikai jóindulatot
2026. március 10., kedd

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság

Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.

Olcsó import, drága termelés: lejtmenetben a mezőgazdaság
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.

Az iráni rezsim végnapjai?
Az iráni rezsim végnapjai?
2026. március 06., péntek

Az iráni rezsim végnapjai?

Hirdetés
2026. március 03., kedd

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág

Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.

Irán nincs is olyan messze, és ez mélyen a zsebünkbe vág
2026. február 22., vasárnap

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára

Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.

Vukovári mementó. Az orosz–ukrán háború kirobbanásának negyedik évfordulójára
2026. február 20., péntek

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?

Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.

Béketanács: „átállás” vagy a józan ész követése?
Hirdetés
2026. február 18., szerda

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok

Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.

Képmutató Románia, avagy államilag etetett egyenruhások, hoppon maradt tanárok
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?
2026. február 13., péntek

Átdobja a PNL Bolojant a hajókorláton?

2026. február 06., péntek

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz

A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.

A DK és a magyarellenes uszítás mint kampányeszköz
Hirdetés
Hirdetés