2011. január 28., 09:482011. január 28., 09:48
A madár okos állat, tudja jól, miért röpül alant, ezeknek az újdonsült ideológusoknak viszont halvány fogalmuk sincs, mit beszélnek. Csak szajkózzák, szajkózzák, hogy jobboldal, jobboldal – mentségükre az sem szolgálhat, hogy még a legokosabb szárnyas is neki-neki koppan az üvegnek. (Vagy mert kristálytisztán átlátszó, vagy mert a madár feszültsége túl nagy. Ezek a magukat politikusnak mondó papagájok viszont távirányítottan kódoltak.)
Feltehetőleg geopolitikai oka lehet a néhai vasfüggönyön inneni idült iránytévesztésnek: ez is az „átkos örökségcsomag” része, hisz másfél emberöltőn át az egyetlen párttól nem volt élettere más eszmeiségnek. De ahol például az egész parlamentáris demokráciát „kitalálták” (és űzik is töretlenül vagy háromszázhatvan éve), magyarán Angliában, megtalálták a diszpraxia ellenszerét: a járdák mellett az úttesten öles betűkkel felfestve, hogy merre is kell nézni. Look left, look right. Könnyebb volt, mint áttérni a jobboldali közlekedésre, lévén sok évszázados hagyomány az út bal oldalán zajló forgalom. S a hagyomány, az mindennél fontosabb. A Bastille lerombolását követően a konvent jobb vagy bal oldalát elfoglaló eszmék előtt száznegyven évvel épp a hagyományokhoz ragaszkodókból lett a konzervatív – jobboldali – párt. Look right, look left. Közben persze Albionban is változtak az idők, s a ma épp regnáló „kerek fejű toryk” már nem úgy jobboldaliak, mint Cromwellék idejében, igaz, politikai ellenfeleik sem az akkori szabadelvű whigek, hanem a talán még szabadabb elvű labouristák. De hát ez brit belügy, ők azzal segítenek a tájékozódásban, hogy felfestik az úttestre, merre nézzünk először. De mi nem és nem. Ragaszkodunk a berögzültségekhez, és azt gondoljuk, mások nem veszik észre, hogy az (okos) szárnyasok közül legjobb esetben a pléhből készült szélkakashoz hasonlítunk.
A vagdalkozni is ügyetlen, sete-suta „csúcsvezetőink” nem gondolnak arra, hogy ma már aránylag könnyű eljutni a bal oldalon közlekedők szigetországába, s aki meglátja az irány tisztán kivehető felírását, az netán el is gondolkodik: itt miért lehet, nálunk, otthon, miért elképzelhetetlen? Netán kedve szottyan haza sem jönni.(Bocsánat, arra nem is gondoltam, hogy ez a cél: aki gondolkodni tud vagy mer, annak kívül tágasabb!) Az angolok nem nyilatkoznak Schengen kapcsán, ők maguk sem tagjai az övezetnek. De a figyelmeztetés, a look left, look right, nem csak a vasfüggönytől (az Édentől?!) keletre esőknek szól. Vigyázkodhatnak erre meg arra a nyugatibbak is. Vigyáz(kod)nak. Most éppen annak isszuk a levét. Mintha úgy szaladtunk volna át az angol úton, hogy csak kiabáltuk, jobbra nézünk-e vagy balra. Miközben behunyt szemmel egyenesen neki az ablaküvegnek. Mint az irányvesztett, egyébként okos madár.
Március tizenötödike a világban szétszóródott magyarok nemzeti ünnepe. A szabadság, a nemzeti méltóság, az összefogás, az igazság ünnepe. A szabad sajtó napja.
Tény, hogy a repülőgépek és csapatok telepítésére vonatkozó amerikai kérés teljesítésével Románia előkelőbb helyre került Irán potenciális célpontjainak listáján. Azonban az is egyértelmű, hogy a bukaresti illetékesek nemigen dönthettek volna másképp.
Rájár a rúd a romániai gazdákra. Az egyre nagyobb költségekkel termelő hazai mezőgazdaságnak immár nemcsak a kíméletlen élelmiszerimporttal kell szembenéznie, hanem az üzemanyagár-robbanás is új helyzet elé állította az ágazatot.
Hiányzott a világnak még egy eszkalációval fenyegető fegyveres konfliktus? Nem. Elfogadható, hogy egy 7. századi vallási előírások alapján működő, a Nyugatot megsemmisítendő ellenségnek tekintő diktatórikus rezsim atomfegyverhez jusson? Nem.
Úgy jártak szegény romániai fogyasztók (értsd: mi mindannyian) az energiaügyi miniszternek az iráni háborúval és az üzemanyag-drágulással kapcsolatos kijelentéseivel, mint akcióvígjátékban a nagyközönség a krízishelyzetben nyugalomra intő rendőrrel.
Immár négy éve tart a 2022. február 24-én kirobbant orosz–ukrán háború. Mint bármely fegyveres konfliktus, ez a számunkra legújabb és legközelebbi is rengeteg pusztítással, szenvedéssel jár.
Románia még nem döntött az „átállásról”, de igyekszik taktikus diplomáciával esélyt adni arra, hogy megtehesse, ha szükségesnek látja – némi malíciával így összegezhető Nicușor Dan döntése, hogy legalább megfigyelőként részt vett a Béketanács első ülésén.
Méltán nevezhető áttörésnek az alkotmánybíróság döntése, amelyben kimondta, hogy megfelel az alaptörvénynek a bírák és ügyészek különleges nyugdíjáról szóló törvény. Ezzel azonban Románia egyelőre csupán csatát nyert.
Nagyon nincs irigylésre méltó helyzetben Ilie Bolojan, akit a koalíciós partner szociáldemokraták renitenskedése, valamint a megszorító intézkedések és az adóemelések miatti lakossági elégedetlenség mellett most még a saját pártján belül is bírálnak.
A gyurcsányizmus nem szűnt meg, és át sem alakult – ezt a következtetést vonhatjuk le Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke bejelentéséből, miszerint hadjáratot indítanak a határon túli magyarok szavazati joga ellen.